Válasz édesanyától

Figyelsz most kicsit? Tudsz idenézni rám? Elmondok neked valamit. Valamit, amit már tizenévekkel ezelőtt el kellett volna mondanom. Elmondom neked az egyetlen igazságot, ami létezik.

De tudnod kell, ez csak a számomra létező igazság. Ebben a dologban másnak is éppúgy igaza lehet. Méghozzá még egyvalakinek. Az pedig nem más, mint akivel megéltem mindezt. Akin elkövettem a merényletet. Mert ő így hiszi. Másoknak nincs köze hozzá. Csak neked. Mostantól neked is. Lehet későn ítéltem ezt a jogot oda. Lehet későn ismertem föl, milyen korán lett hozzá értelmed. Sokáig úgy hittem, nem érdekel ez téged. Gyereket nem lehet fárasztani a felnőttek dolgával. Hiba volt ilyen badarságot gondolni. Csak most jöttem rá, de ezért kérlek ne haragudj. Kevés az idő erre. Igen, arra rövid időt szabtak, hogy haragudjunk.

Szépen éltünk. Látszólag. Mindenféle kelléket összehordtunk, mint a szarkák, hogy szépen tudjuk a családot játszani. Csak egy valamit felejtettünk el a nagy cipekedés közepette. Boldognak lenni. Nem olyan nagydolog. Más legyintene. Annyira különbözőek voltunk. Két ennyire különböző léleknek sosem szabad összekerülnie. Hiába mondják az okosok nagy önelégült mosollyal, hogy az ellentétek vonzzák egymást. Fenéket! Aki ilyet állit, valószínűleg még sosem keveredett össze azzal a bizonyos ellentétessel. Én hozzámentem feleségül. És hiába tiltakoztam ellene, az ellen az élet ellen, amit ő erőltetett rám akaratlanul is. Meg sem hallotta. Tiltakozásaimra nyugalmasan biccentett. Azt gondoltam ilyenkor, ha előtte ugranék le a hídról, arra is csak elmosolyodna, majd tovább végezné a megszokott teendőit. Képtelen voltam kihozni a sodrából. Ez rettenet módon bosszantott. Majd megbékéltem vele. De csak egy időre. Azt hittem a gyerek mindent megváltoztat. Egész lelkemmel hittem, teljes erővel. Mindenemmel készültem az anyaságra, de mikor belecsöppentem, halálra rémültem. Ott álltam az illatos gyermekágy előtt és zokogtam. Áldozati bárány a boldogságom oltárán. Pocsék anya.

Tizenöt esztendeig éltem így. Ha még egy percnél is tovább maradok, egész biztos, mára teljesen üres lennék. Úgy jöttem el onnan, hogy semmit nem vihettem magammal. És nem azért, mert ő megtiltotta. Ne hidd, hogy ilyet tenne! Ez az én törvényem. Nem volt jogom hozzá, hogy bármit elvigyek. Beleértve téged is. Hogy hiba volt e? Nem tudom. Akkor ezt tartottam helyesnek. Nem szakíthatsz ki egy gyermeket a biztos közegéből. Csupán én jöttem el. minden nélkül. Semmi mást nem hoztam magammal, csak a szabad akaratom. A szívemmel tudtam, ez az egyetlen lehetséges és járható út számomra. A lelkem számára. Különben elvész teljesen. Egyet remélek csak lányom: hogy mindezt egyszer megérted. Semmi mást nem remélek már. Enélkül pedig, nem élhetek.

Szentesi Évi

http://www.ruzsestukor.hu

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!