Vadakat terelő juhász

Annyi minden voltam már, pedig még harminckettő sem vagyok. Ha megpróbálnám leírni, kifutnánk az “éteri” sorokból. Voltam ügyvédjelölt, hírszerkesztő, újságíró gyakornok, tőzsdehírtolmács, projektmenedzser, birtokvédelmi ügyintéző, szinkrondramaturg és pénzügyi asszisztens nemzetközi szervezetnél (értsd: számla processzáló). Egy informatikai cégnél két hónapig tanítottak kábelezni és hálózatot építeni. Egy hosszúra nyúlt délután során pedig azért fizettek, hogy gyanútlan emberekre sózzam rá a PC Varázs c. informatikai zsebkönyvet. Mindezt telefonon.

Hogy mi a közös mindegyikben? Mind zsákutca volt. A fent felsoroltakat egytől egyik hosszabb vagy rövidebb munkanélküliség, álláskeresés, karrierváltás előzte meg, és követte is. Azóta szókincsem gazdagodott egy politikailag még korrektebb angol kifejezéssel: contract break. Amikor éppen két munkaszerződés között tengetem napjaim és peregnek a lapok. Életem lapjai. A könyvemet azonban már rég valaki más írja. Nem ezt terveztem. Tűzoltó akartam lenni, s katona vagy vadakat terelő juhász.... Isten biztos jókat derült. Tanultam gitározni, énekelni és úgy gondoltam a színjátszást is kipróbálom. Voltak nagy sikereim is: Lázár Ervin Szörnyeteg Lajos jaj de álmos című meséjében megkaptam a főszerepet. A darabot a hatodikos osztályfőnököm rendezte, és én játszottam Szőrnyeteg Lajost. Gimnáziumban gitározni kezdtem, és ha időben észreveszem az ötödik gitártanár kétségbeesett tekintetét, amikor ujjaimat a húrokra helyezem, lehet sose megyek el a hatodikhoz, aki már telefonban eltanácsolt, ahogy meghallotta előéletem. De hát mindenki volt fiatal és bohó. Azt hittem, lesz egy zenekarom, és én leszek az új Tori Amos. Persze Tori zongorázik, de az annyival bonyolultabb hangszernek tűnt. A zenei karrierem építgetését annyira komolyan vettem, hogy kémia és biológia órán is rendszeresen zenei magazinokat olvasgattam. Az osztályfőnököm, az a földhözragadt koravén teremtés, huszonnyolc évesen képtelen volt megérteni, miért volt nekem fontosabb a zene, mint a kovalens kötés. A magazinjaimat elkobozta, majd sor került felnőtt életemet meghatározó egyik legfontosabb beszélgetésre. A beszélgetésre. Azt mondta, hogy pedagógiailag zsákutca vagyok, és ne csodálkozzak, ha nem lesz belőlem semmi. Akkor nevettem és azt hittem gonosz szavai nem hagynak lelkemben mély nyomot. Csak azt sajnáltam, hogy a magazinjaimat év végén sem adta vissza. És valami mégis elpattant akkor bennem, ott a "nagy elbeszélgetésnél". Felnőttként, minden egyes elbukott vizsga, meg nem kapott állás, sikertelen interjú után, esetleg "kontrakt brék" alatt, a fülemben csengnek a szívtelen szavak. Belőled nem lesz semmi. És amennyire tisztában vagyok vele, hogy eme néhány szó nem predesztinálhatta sorsomat, annyira féltem attól, hogy lehet mégis igaza lesz.

Most megint munka nélkül vagyok. De szólíthatsz álláskeresőnek is. Harminckét évesen. Anélkül, hogy bárhol igazán megvetettem volna a lábam, vagy betértem volna a siker kifőzdéjébe. Pedig nekem otthon konyhám sincs. Már tudom, hogy nem lesz belőlem zenész. Sem Tori, sem vadakat terelő juhász. Szörnyeteg Lajos jelmezemet kinőttem, krepp papírját már valahol a padláson fedi az idő pora. És mégis. Minden negatív hozzáállásom vagy pesszimizmusom ellenére, rá kellett hogy döbbenjek a Kedves Tanárnő tévedett. Nem igaz, hogy nem lett belőlem semmi. Hiszen én már minden voltam: ügyvédjelölt, hírszerkesztő, újságíró gyakornok, tőzsdehír-tolmács, projektmenedzser, birtokvédelmi ügyintéző, szinkrondramaturg, pénzügyi asszisztens, és remélem, hogy egyszer majd lesz olyan munkám, ahol egy kicsit önmagam is lehetek.

Kis Zsuzsanna

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!