Utazás

Bedobtalak a kék táskámba az életem mellé, gondoltam magammal viszlek erre a hosszú útra. Túl sokáig kellene nélkülöznöd, csak kiborulnál, úgy, mint a múltkor, amikor azt kértem, soha többé ne beszéljünk.

Kacagva befértél, pedig bepakoltam még a ruhákat is. Csodálkoztam, milyen üres maradt így is a táska. Milyen kevés az életem, és milyen kicsi vagy te is. Sírhatnékom támadt emiatt, de kint sütött már a nap és a hőmérő higanyszála 15 alá ritkán esett. Ideért a tavasz, tudtam, ismét elvisz magával a nyár, olyan vizekre, ahol elfelejthetlek téged. Lehet, kidoblak a hajóról a Balatonba, hogy te is lekerülhess végre az emészthetetlen érzéseim mellé a tó fenekére. Máshol nem találok már számodra nálam méltó helyet.

Most először nem féltem. Olykor meg kell tennünk morbid dolgokat. Kivágnunk szívekről ecetes ollóval csalódásokat. A végén látod, te is csak ennyi vagy, újabb kiradírozhatatlan szerelem életem lapjáról. Kitéplek, összegyűrlek, majd sírva kotrom szét a szemetest utánad, te szétáztatott csúnya kis papírgalacsin. Tudod, lehettél volna több is. Átmászhattál volna soron következő lapokra, betölthettél volna szép éveket, s azokért a szép évekért cserébe, kaptál volna tőlem fiatalságot, ölelést, temérdek nevetést. Nem kellett neked. Máshogyan éreztél, én pedig remegve füledbe rakom a bogarat, még most is visszajöhetsz értük, hisz másod úgysem maradt.

Szentesi Évi

http://www.ruzsestukor.hu

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!