Aranyszabályok, és többcsilliós mennyiségű toplistás újságcikk hangoztatja a megoldhatatlan problémát – mégis, hogyan legyek túl az exemen?
Lehet különböző folyamatábrákat követni, elolvasni az összes létező párkapcsolati könyvet, elégetni mindent, ami az exhez fűzött, és romantikus filmek garmadáján sírni. Leírni mit érzel, aztán vagy elküldeni, vagy nem – ki nem tette meg, tegye fel a kezét!
Trükköket lehet követni. Az emberi elmének ilyen érzelmileg megkavaró helyzetekben kapaszkodókra, tapasztalatokra van szüksége. Ha nincs mibe fogódzkodni, úgy érezzük, hogy elsüllyedünk érzelmeink feneketlen taván és a semmiben kötünk ki. A legáltalánosabb eljárás talán mindkét nem oldaláról a közeli baráti kör felkeresése és a búfelejtés saját bevált receptjeinek alkalmazása. Mégis fogadjon el mindenki egy jó tanácsot: óvva intek mindenkit attól, hogy egy ilyen kiszolgáltatott helyzetben feltétlenül és kizárólag a baráti körre hagyatkozzon, mert visszájára sülhet el. Hiszen a baráti körünk alapesetben a mi érdekeinket nézi, ennél fogva képesek a minket bántó személyt a szemünkben iszonyatos módon ledegradálni… ezzel csupán az a probléma, hogy ilyenkor bizony a mi önbizalmunkat növelhetik ideig-óráig, amíg a „gyászidőszak” szükségessé teszi, de végső soron – a mi választásunkat kritizálják.
Ez hosszú távon eredményezhet kismértékű meghasonlottságot az emberi elmében, mert olyan erőteljesen tud minket a saját döntésünk ellen fordítani, hogy abból már nehezebb kiszállni. Szükségünk van természetesen családtagjaink és barátaink segítségére a nehéz időkben, ám amíg még tudunk tiszta fejjel gondolkodni, és nem önti el a fájdalom a szívünket, tartsunk meg néhány dolgot magunknak. Tudom, hogy a sérült egónk számára expressz gyógyír a baráti beszéljük-ki-milyen-szemét-volt vigasz, de tartózkodjunk tőle, mert a barát nem volt ott velünk mindig. A mi hibáinkat nem biztos, hogy fel merik ennyire nagyítani.
Igen, fontos a saját hibáink elismerése, ez az első lépés a gyógyulás felé. Addig minden prímán megy, amíg a másikra foghatjuk a kapcsolati kudarcainkat, ám vicces módon a párkapcsolat elemeihez: randihoz, csókhoz, szexhez, összeköltözéshez, házassághoz… két ember szükségeltetik. Rám is szükség van ahhoz, hogy a közösen létrehozott kapcsolat szétboruljon. És sokáig a sötétben tapogatózunk, és nem látunk tisztán, mi mit rontottunk el. Nem javaslom az önsajnálat bugyrában való tartós elmerülést. Természetesen előbb sírjuk ki magunkat, éljük át az érzelmeinket, de mikor már kiapadtak a könnyeink és szembe merünk nézni a sarokban kucorgó démonnal, kérdezzük meg magunktól: én hol hibáztam? Amennyiben eljutunk eddig a fázisig, akkor már félig megmentettük az emlékeinket a kapcsolatból, és nem megy süllyesztőbe minden. Nem fogjuk már letagadni a múltat, hogy nem vagyunk hajlandóak többé ismerni az illetőt, mert elkezdjük visszavenni a felelősséget a tetteinkért. Nagyon fontos lépcsőfok.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez