Marc Anthony egyszer azt nyilatkozta „Túl öreg vagyok ahhoz, hogy elvesztegessem az időmet talán-okra.” Azt hiszem igaza volt. Igaza van.

Az ember egy idő után rádöbben arra, hogy fárasztó mindig megfelelni, és mindig várni valamire. Hogy kényszer már elviselni, a boldogság azon fogalmát, amit mások diktálnak. Hiszen a boldogság egyéni állapot.

A világ és a környezetünk azonban sokszor olyan képet tár elénk „boldogság” címszó alatt, ami számunkra közel sem ugyanazt jelentené. Elfáradunk abba, hogy mindig csak várakozunk és vágyakozunk valami után. Csupán az időnket pazaroljuk ezzel, miközben az élet szépen, lassan elmegy mellettünk, és mi csak azt vesszük észre, hogy nem történik semmi. Semmi, ami az igazi boldogságunkat képezné.

Valahol rá kell eszmélnünk arra, hogy ez a világ nem fog egy pillantás alatt változni a mi kedvünkért. A saját boldogságunk megteremtéséhez mi kellünk csak magunknak. Nem könnyű, hiszen millió nehézség van, és nem hazugság megérteni, hogy ez mindig is így lesz. Mégis valahogy ebből kell felépítenünk valamit, ami megközelítőleg az a szint, amire vágytunk.

Sokszor azt gondoljuk, a rossz dolgok sosem múlnak el. De egy bizonyos érettségi idő után már tisztán látod, hogy az egyetlen örök a változás. Hogy mindenből fel tudsz állni. Az egyetlen óriási hiba az a várakozás. A lassú várakozás, ami a vesztünkbe vezet. Nem akarok már időt pazarolni arra, hogy valakire vagy valamire várjak. A kis lépésekben való cselekedet, előbb-utóbb célra vezet. Csak el kell indulni az úton…

További írások itt!

Instagram ITT 

• boldogság életszemlélet érzések

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!