Te nem tudod velem a hétköznapot

Te nem tudod velem a hétköznapot, Sándor. Hiába udvarolsz nekem, még nem tudod milyen, amikor kócosan, összegörnyedt háttal kuporodom a monitor elé, és a vibráló, szürke fény megvilágítja álmos tekintetem. Még nem tudod, mennyire kedvtelen vagyok az első félórában, a kávém sem kortyoltam ki még, és oly észveszetten tudom keresni a cigarettásszelencét, amit véletlenül mindig a másik táskámban hagyok. Soha nem abban, amihez nyúlok először

Te nem tudod velem a hétköznapot. Sose hinnéd, hogy leghamarabb délután kettőkor eszem, mert a fejem tele van délig mindenféle gondolattal, és nem bírok gondolni addig az ételre se. Eltelítenek a férfiak és a nők, akiket te nem is ismersz, és akikre én mindig sokat gondolok. Köztük van anyám is, tudod. Nálam még mindég ő van napirendben, az anyám, aki örökbe adott, akivel egyáltalán nem is kéne gondolnom, hisz igazán nem is ismertem őt. Lehet ma el is ment mellettem az utcán, láttam egy nőt, aki valahonnét ismerős volt. Én tízévesen ott voltam a nagyanyám temetésén, azén, amelyik az ő anyja volt. Nem is az apámé, az igazi nagyanyám temetésén ordítottam, mint egy magára hagyott kutyakölyök az útszéli, poros vesszőbokorban. A halotti toron néztem anyám arcát – micsoda blődség ez a halotti tor -, és felfedeztem benne valamiféle ősrégi magányosságot. Ezt érezhette apám mellett, és akkor megcsapott a szele a következő gondolatnak, amit nem is teljesen fogalmaztam meg én tízévesen, a vendégszobában, ott a halotti toron. Egyedül vagyunk a széles világban, ez volt a tekintetébe beleírva. Egy kislány arca volt, aki akkor temette az édesanyját, aki kiskorában ütötte meg vágta, de akkor mégis azt érezte anyám, hogy nélküle ténylegesen árva maradt.

Te nem tudod velem a hétköznapot. Te nem tudod, hogy én még ma is sokat gondolok családra. Vágyom, hogy legyen lányom, hogy legyen egy fiam is még, akiket tisztességben nevelhetek. Visszaköltözünk majd vidékre és eljön újra az a régi álom, amiben téged is megálmodtalak, Sándor. És akkor majd megtudod, hogy velem nincsenek is igazán hétköznapok, csak örök hétvégék vannak, egy véget nem érő karácsony. És tudod karácsonykor mindig annyira nagyon boldog az ember.

Szentesi Évi - Rúzs és Tükör

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!