Fekszem az ágyban, fekszem a fürdőkádban, ülök a buszon, futok, de csak jár, és jár az agyam. Folyamatosan kattog. Hiszen tenni nem tudok semmit. Pedig úgy szeretnék kiállni az út közepére, és torkom szakadtából csak üvölteni, és egy pillanatra megállítani az időt. De sajnos nem tehetem.

Ha veled lehetnék, nem csak feküdnék az ágyadon, hanem a legtitkosabb vágyaimat, gondolataimat hoznám felszínre. Vágyom arra, hogy ne csak az álmomban legyünk együtt. Vágyom arra, hogy ezek az álmok valósággá váljanak. Amikor együtt kirándulunk, és csak nevetünk, és nevetünk megállás nélkül. Amikor kiborítasz a piszkálódásoddal, majd a végén csókot nyomva a homlokomra elfelejtek mindent. Amikor filmnézés közben szorosan átölelve hozzám bújsz, és elmondod, mennyire örülsz, hogy ott vagyok veled. Álmomban a legboldogabb ember vagyok. Rád nézve csak mosolyogni tudok. Majd felébredek. Kinyitom a szemem, és te nem vagy mellettem. A napok pedig ugyanúgy folytatódnak, mint az álom előtt….Nélküled…

Mióta vége van nem volt olyan nap, hogy ne jártál volna a fejemben. Hogy valami miatt ne jutottál volna az eszembe. Sokszor gondoltam arra, vajon én is járok az eszedben, vajon te is gondolsz néha rám? Mert tudod az érzések a legfontosabbak az ember életében. Érzések nélkül nem is tudnánk létezni, mert érezni nagyon jó. Érezni, hogy van valaki, akit kedvelsz, szeretsz, akire, ha rá gondolsz automatikusan mosoly ül ki az arcodra. Akit jó látni néha, magadhoz ölelni, megsimogatni az arcát, a szemébe nézni, és a fülébe súgni, hogy mennyire hiányzott. Összebújva elaludni vele, majd reggel, amikor felébredsz mellette, majd ő is megfordul, és egymás szemébe nézve, csak annyit szóltok mindketten, hogy: „jó reggelt”. Ennél nincs szebb dolog a világon. Mert a legjobb dolog az életben, ha éreznek irántad, és te is érzel más iránt…

Én is éreztem. Érzek még mindig…sajnos…Ez az érzés nem jó. A viszonzatlan. Amikor csak az egyik oldaladról vannak érzelmek. Te, ezt csinálod velem. Elfojtod az érzelmeket. Úgy csinálsz mintha soha nem is éreztél volna. Volt egy idő, amikor sírni, haragudni, utálni, akartalak emiatt. Felejteni akartam, elnyomni az érzelmeket feléd. De nem ment. Nem, mert rájöttem, hogy ez nem egy olyan dolog, amit csak fogok, és kiradírozok az életemből, mint a rossz végeredményt a matematika házi feladatban. Igazából nem is akarom. Én nem te vagyok. Ez vagyok én, érzelmekkel teli lány. Sokszor ez a vétkem. Nálad is ez volt. Túlságosan az érzelmek nyílt mezejére léptem. Kitártam a szívem, lelkem, egyszerűen boldog voltam, mert érezhettem valaki iránt.
Aztán megváltozott minden…

Pedig én csak boldoggá akartalak tenni. Olyan boldoggá, amilyenek mindketten voltunk azon a nyáron. Amikor a heves érzelmektől égett a testünk, és a vad csókoktól teli forró éjszakán csak egymáséi voltunk, és hagytuk, hogy az érzelmek vezéreljenek. Amikor belenéztem a szemedbe, kiolvastam mindent. Nem kellett beszélned, láttam mindent. Tudni szeretnéd, hogy mit? Egy kívülről erősnek, határozottnak, magabiztosnak tűnő férfit, akinek, a szép kék szemei megbabonáztak, és amelyekben láttam a fájdalmat, a keserűséget, a dühöt, a haragot, a csalódottságot, a vágyakozást, azt akarva, hogy érintsék, akarják, törődjenek vele, és szeressék. Hogy ő is szeretni, törődni tudjon. Ez vagy te, egy érzelmekkel teli, falakkal körbevett férfi.

• elfelejteni a múltat emlékek szerelem

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!