A szerelem a legkeményebb férfiszívet is megpuhítja. A szerelmes férfi – legyen bármilyen makacs és karakán jellem – hajlandó olyan kérdésekben és döntésekben is engedményeket tenni, melyekben korábban soha. Ha a megegyezést, kompromisszumot, és a vita mielőbbi lezárását keresi, biztos jele annak, hogy fontos helyet foglalok el a szívében.

Az Ént felváltja a Mi. A tényt, hogy a férfi szívében helyet kaptam, semmi nem bizonyítja jobban, mint hogy megváltozik a szóhasználata: tervez velem a jövőben, és a terveiben már nem ő áll egyedül a középpontban, az életének origója nem önmaga, ahogy eddig, hanem mi ketten. Az „én” helyébe a „mi” lép a szavak szintjén is.

Magunkból, szívből adni egy folyamat, nem ünnepség, vagy alkalom része. Nem igényel különös felkészülést, nem nehezedik elvégzendő feladatként, óriás felelősségként a férfimellkasra. Az ösztönös, szeretetteljes gondoskodás mögött is a férfi felnőtt, érett felelősségvállalásra való képessége rejlik. A külvilág előtt felvállalja az érzéseit, társaságban is időről időre megérint, büszke arra, hogy mi ketten összetartozunk. Ezek a gesztusok felém és a világ felé is egyértelmű üzenetek: szeret, és azt akarja, hogy ezt mások is megtudják.

Egy szerelemes férfi nem csak kimondja, hogy szeret, hanem non-verbális eszközökkel is kommunikál, ám ezek világosabban, és tisztábban érthetők minden harsány, teátrális szóbeli megnyilvánulásnál. Megcsókol. Puhán, lágyan, reggel, ahogyan elindul az új nap, és este, a mögöttünk álló nap lezárásaként. A csók nem feltétlenül végződik szeretkezéssel, hanem egyszerű, kimondatlan szeretetnyelvként újra és újra és újra elmélyíti a közöttünk lévő érzést. A non-szexuális, vagy nem szexuális együttlétet ösztönző érintések, megnyilvánulások mind a kapcsolatunk várát erősítik.

Azt mutatják, egy sokkal magasabb, intimebb zónában utazunk már, és felbecsülhetetlen számunkra az elköteleződés érzelmi biztonsága. Ebben az egészséges, kölcsönös, tiszta, őszinte érzéseken alapuló kapcsolatban tudom, minél több szerelmet adok, annál többet kapok vissza tőle. Magához von, hosszan átölel, álmában is, öntudatlanul is, ezernyi mozdulat, ami azt súgja, ő is, hát persze, hogy igen. Nekem mégis a szó kell, hogy hosszan szemembe nézve kimondja a varázsszót végre, a megkésett vallomás pedig rajzolja csak szép szabályosra és satírozza pirosra a szívecskéket kettőnk körül.

• párkapcsolat szerelem

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!