Te, figyelj ide kicsit! Tudod mi az én betegségem oka? Ne holmi szedett-vetett indokokra gondolj, meg ne is kórokozókra, vagy kósza génhibára, amikről folyton beszélnek az orvosok. Már önmagában sem tisztelem a tudományt, mert ezek a szentnek kikiáltott tudósok ülnek naphosszat a drága mikroszkópjuk felett, - de ezt így hidd el nekem - és máig fogalmuk sincsen az én híres betegségemnek az okáról.

Meg persze a többiéről sincs, de itt most a többi nem számít, Ilonka. Na nem azért, mert az én szívem kegyetlen, és nem való kedvemre, hogy a többi embernek viseljem a sorsát, hanem csupán arról van szó, hogy mindenki magának tudja felderíteni a saját, személyre szabott nyavalyáját. Már tudom az igazságot, de én ezzel az igazsággal nem akarok senkit se bántani, főleg meg őt nem, mert lehet bele is halna. Olyan gyenge, még mindig olyan gyenge, mint a hajnali harmat az éjszaka lezúdult zápor után. Nem mer azóta se a közelembe jönni, pedig tudja ő is, tudom én is a szomorú igazságot, de az ilyesmit nem mondjuk ki Ilonka, erről hallgat még a lélek, fáj ez neki is. Nem bír velem beszélni, évek óta nem is láttam, és tudom, hogy megfullad magában, mert megfullasztja ez a szerelem, amit miköztünk elátkoztak.

Akkor már nem is kell neked kimondanom ugye? Magadtól is rájöttél, hogy mi betegített meg engemet. Hiába keresik hát ezek a tudatlan orvosok megállás nélkül a csodaszert, hiába kürtölik teli néhanapján a világot, hogy ’Éljen, feltaláltuk!’, ha aztán újból ezrek halnak meg. Mert erre az egyre nem vezette rá őket a Jóisten, hogy a lelket kell begyógyítani. Toldhatják, faraghatják a szerveinket, kiáztathatják a vérünk, de az a sok csodaszer, amiket ők feltalálnak, nem segít. Hiába minden, valakit ötször műtenek, meg ezredjére ítélik oda a terápiának, és még mindig nem értik, miért nem hat az orvosság. A lelket kell befoltozni, Ilonka. Azt a sok tévelyedett lelket, amin csorba esett. Épp olyan fontos ez, mint hogy jó kondícióban tartjuk a testünk a tízórai tornával, meg a reggeli narancslével, ahogy a kényes gazdagok szokták.

Bár születtem volna én is kényes gazdagnak. Lennék inkább én is ezerszer menyasszonya a pénznek, mert a módos úrikisasszonyoknak nem fáj az ilyesmi. Különben is, megmondták, hogy a szegények betegsége ez. Mert mi sokkal jobban belemerengünk a dolgokba. A szerelem dolgába könnyebben belehal a szegényember.

                                                                                                                        Szentesi Éva- Rúzs és Tükör

• rúzs és tükör

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!