Novemberi csendes hétköznap volt, embert alig lehetett az aprócska falu utcáin látni. Ez már nem a napsütötte, aranysárga ősz volt, hanem annak is a legvége, s bár néhány kifakuló sárga gesztenyelevél még kitartott a fák ágain, lábunk alatt már rozsdabarna avar zörgött, ahogy elindultunk Berethalom erődtemplomához.

A grandiózus, késő gótikus stílusú épületkomplexum Erdély UNESCO Világörökségi védelemben részesített erődtemplomai közül a legjelentősebb. Több szintből álló falgyűrűi, tornyai és bástyái, és a domb legtetején trónoló hatalmas templom szinte megkoronázzák az aprócska falut, melynek védelmére a XV. században épült. Az Erdély déli részén élő, még a XII. században idetelepített németajkú szászok több ilyen erődített templomot is emeltek (ezek közül ma hét élvez világörökségi védelmet). Míg a gazdagabb városi lakosság városfalakkal tudta megvédeni javait a törökök támadásai elől, a szegényebb falusiak a település legfontosabb épületét, a templomot erődítették, melyek falaiban éléskamrákat is kialakítottak, így a falu lakói egy komolyabb ostromot is át tudtak itt vészelni.

A gyönyörű Nagyszeben egykor Erdély legnagyobb szász városa volt, az erdélyi szászok kulturális és kereskedelmi központja, azonban németajkú lakosságának nagy része mára elhagyta a várost. Csak elegáns épületeiket és műemlékeiket hagyták hátra. A város maga leginkább egy csinos ékszerdobozhoz hasonlatos: macskaköves utcái, a főteret körülölelő, gyönyörűen felújított, pasztellszínű lábasházai – a város 2007-ben Európa kulturális fővárosa volt Luxemburggal együtt, ahonnan az erdélyi szászok származnak –, és előkelő barokk épületei, mint a Brukenthal palota, máig tükrözik a szászok egykori bőségét. Továbbutazva a Királyföldről – ahol Berethalom és Nagyszeben is található –, a Barcaság felé, a dél-erdélyi havasok lenyűgöző vonulatai között, estére elértük a vadregényes hangulatú Brassót.

A város már nyugovóra tért, mi mégis vállalkoztunk egy rövid sétára a városfalak mellett, mely utólag belegondolva izgalmas ötlet volt. A Cenk hegy lábánál elterülő, erdőktől körülölelt Brassóban ugyanis gyakori vendégek a lakott területen élelmet kereső medvék. Másnap aztán nyakunkba vettük a lenyűgöző fekvésű belvárost, melynek főterén a szépen felújított régi városháza vonja magára a figyelmet. A közeli háztetők felett – mintegy ellenpontként – néma mementóként a híres Feketetemplom robosztus tömbje őrködik. Falainak színe az 1689-es tűzvész emlékét őrzi, az épületet ekkor borította be a korom, mely a templom ma ismert elnevezését adta. Brassó a történelmi Magyarország leg-délkeletibb csücskét őrizte (vaskos városfalai az idetelepített szászok építészetét dicsérte), így utunk ezután északnyugat felé kanyarodott.

Utolsó megállónk Segesvár volt, melynek történelmi központja 1999 óta szintén UNESCO Világörökségi helyszín. A bájos, középkori hangulatú kisváros joggal került fel e nemes listára, hiszen városképe máig őrzi az évszázadokkal ezelőtti világ lenyomatát. Segesvár fellegvárával, tornyaival, és a hegycsúcson emelkedő Szent Miklós-templommal a középkori erődített városok tipikus példája. A várost Erdély hét erődje között tartották számon, mely fontos stratégiai és gazdasági központ volt Kelet-Európa határán. A fellegvár szűk utcácskái, a színes középkori házikók (köztük a Tanács torony téren Vlad Tepes, azaz Drakula szülőháza), a fiatornyokkal díszített óratorony és a templomhoz felvezető, 176 fokból álló fatetős Diáklépcső (1642-ben épült) mintha csak a középkorba vezetnének.

E német anyanyelvű kisebbséget a XII. századtól telepítették be királyaink a mai Luxemburg területéről, hogy várépítési gyakorlatukkal hozzájáruljanak a keleti határvidék védelméhez. Nicolae Ceausescu 1968-89 között lényegében kiárusította az NSZK-nak a Romániában élő szászokat: fejenként 8000 márkát kapott értük, ezzel mintegy valutatartalékká degradálva őket. Ma az erdélyi szászok létszáma a 15 ezer főt sem éri el.

Etédi Alexa

• erdély utazás

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!