Sütemény mellé szerelmi bánat
No, egy kicsit most figyelj ide rám. Tudsz velem szembe nézni? Várj, rendelek egy erős feketét. Igen, értem, hogy csak laktózmentes tejjel szereted. És kérek mellé macaront is. Arról most azt mondják, nagy divat. Bevallom neked, én nem szeretem, mert túl tömény, de hát, ha egyszer a trend ezt diktálja. Tudom, hogy te is ezt eszed.
Szóval sírsz, bánkódsz, kivagy. Gondolom még gyógyszert is bevettél. De mindezt egy olyan férfiért, aki nem szeret? Tudod én sokat gondolkodtam ezen, nemcsak a ti dolgotokon, hanem az én bajomon is. Mármint azon, ami sokáig baja volt a lelkemnek. De már elmúlt. Ezt az egyet tanuld meg aranyom, minden elmúlik. Ez is el fog, igen. Mint a másnapos fejfájás, jön és megy, csak ez több hétig eltart. Szóval, sokat gondoltam erre, hogy mi van akkor, ha a férfi nem szeret. Pedig azzal úgy általában semmi baj nincs. Akkor van haddelhadd, ha te fülig bele vagy zúgva. Na, akkor jön a háború. Hogy kivel? Elsősoron magaddal. Mert vele nem tudsz csatázni, ha nem imád íztől vérig, akkor hiába minden praktika, soha nem lesz a tied. És ezt jobb, ha most tőlem tudod, és tedd magadban rendbe: nincsen velünk az égvilágon semmi baj, ugyanis nincs olyan, hogy valakinek túl nagyra nőtt a lelke.
Tudod, nekem is ilyesfélét mondott. Azt mondta, elmúlt, kihűlt. Lehet egy ilyen érzést lerombolni földig, de egy kicsit úgy is gondolom, ha ő az igazi lett volna, talán ennél azért tovább kitart. Az én szerelmem az elején esküdött is, aztán rövid hetek után elment, itthagyott. Aranyom, igen sok erőfeszítés kell ám az ilyesmihez. Na nem a szerelemhez, ahhoz, hogy egy ember szeretni engedje magát. Mert hidd el - én ezt egészen komolyan mondom neked - sokkal nagyobb erőlködés az, amikor valaki nincs ebben a delíriumos állapotban, mint amilyenben mi vagyunk, csak erőszakkal belehajtja a fejét, mint az elitélt a szerelmi guillotine-ra, tán még önként.
Nekünk madárfüttyös és könnyű volt a dolgunk. Most így, ha csak hirtelen belegondolsz, azt feleled egyből, hogy zöldeket beszélek. De gondolj csak bele mélyen: nem annak könnyebb, aki mindenét odaadja? Aztán persze valamit vissza is vársz. De azt a valamit lehet, nem kapod meg. Vagy nem abban a formában, amiben várod. Ez már nehéz. Erre nincsen gyógymód. Én tudod, mit mondtam az enyémnek? Hogy ő a legfontosabb kincsem a világon. És erre ő? Azt felelte, ez nagyon nehéz dolog.
De tudod, mit gondolok? Nekünk akkor is jobb volt ez az egész, mert mi átéltük, amire nekik nem volt módjuk. Magas falakat húztak maguk köré és a fal mögött sokáig akartak bújócskázni. Nem mondanám azt nyugodt szívvel, hogy teljességgel kihűltek ezek a lelkek. Meg nem is igazából tehetnek róla, mert megsebzette őket valami. És te az ilyennek ne akarj az orvosa lenni, mert hiába erőlködsz, beledöglesz. És azt se állitom, hogy minket egyáltalán senki sose bántott, mert az nem volna igaz. Hogyne bántottak volna. Csak tudod, mit mondok most neked aranyom? Mindig újult erővel kell menni. Én az ilyet sose bírtam, mármint azt, aki bezárja magát. Piszkálom egy darabig, erőlködöm rajta, de mint egy kemény csonthéjast, a feltörhetetlen termést semmi nem nyitja ki.
Vagy mik vagyunk mi? Valami istenverte diótörők egy rosszul púderelt karácsonyi darabban?
Szentesi Évi
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez