Párkapcsolati pulzálás
Szeretem az élet pulzálását, és hiszek abban, hogy az élet minden területe eszerint működik, ha hagyjuk.
A pulzálásról legtöbbünknek talán a szív jut az eszébe. Ahogy áramoltatja a vért az összehúzódás és elernyedés által. De ott a légzésünk is, ahogy tágul és szűkül a mellkasunk. A méhünk működése orgazmus, szülés vagy menstruáció alatt. De ha messzebbről nézem: ahogy magamban elsajátítok valamit, majd megmutatom, visszaadom másoknak. Ahogy kimegyek a világba és felfedem magam, majd visszavonulok a privát szférámba megemészteni a velem történteket. A nappali zajos és tevékeny időszak és az éjjeli csendes, ellazult pihenés. A Nap felkelése és lenyugvása. Az apály és a dagály. Az élet és a halál körforgása.
Az életünk fentjei és lentjei.
Ez a pulzálás a kint és a bent közti átmenet. A befogadás és a kiáramlás együttes játéka. A megnyílás és a bezárkózás kettőse. Az összehúzódás és elernyedés váltakozása. Az érem két oldalát összetartó mozgás, ami a kettőt eggyé és elválaszthatatlanná teszi.
Számomra ebben rejlik az élet játéka. Ha engedem, hogy ez a pulzálás történjen. Ugyanúgy, ahogy a szívem dobban: nem irányítom, csak élek vele és általa. De van, hogy ez a dinamikus lüktetés vagy éppen lassú áramlás töredezetté, rendezetlenné válik. Mint amikor a szabad tánc, a szabad mozgás során jön egy gondolat, hogy mit vagy hova kellene mozdulni. Abban a pillanatban összeomlik a hullám, egy törés lesz a mozdulatban, kizökkenek az addigi áramlatból. Ami egyúttal egy új hullám kiindulási pontja lesz vagy lehet, de ha túl sok az ilyen gondolat vezérelte mozdulat, akkor megszűnik a táncban való feloldódás lehetősége, és átveszi a fej és ezzel együtt a kontroll a hatalmat.
Ugyanígy van ez a párkapcsolatban is.
Sokunk fejében ott él az az elképzelés, hogy ha megtaláljuk az igazit, a tökéletest, a hozzánk illőt, akkor boldogok leszünk. Boldogok leszünk, mert ott leszünk egymásnak jóban és rosszban, hisz az Igazi szavak nélkül is a lelkünkbe lát, mindent tud rólunk, tulajdonképpen eggyé válhatunk vele. Összeházasodhatunk, gyerekeink lehetnek, gyarapodhatunk minden szinten és persze mindezt közösen, egymást konstans kiegészítve. Boldog családi életet képzelünk, aminek látjuk a fontos állomásait. Ezekre az állomásokra viszont szinte projektszerűen hajtjuk magunkat és a párunkat.
Azt a párkapcsolatot próbáljuk megvalósítani, ami a fejünkben él. És talán elsikkadunk afelett, ami éppen történik, ami potenciál valóban ott van a kapcsolatban, sőt akár teljesen megfeledkezünk nemcsak a párunkról, az ő vágyairól és elképzeléseiről, de még a sajátjainkról is . Mert hiszen eggyé váltunk, akkor pedig csak “mi” létezünk. Ezáltal belepaszírozzuk magunkat és egymást egy elvárásrendszerbe, aminek eredménye, hogy látszólagos biztonságot ad, de közben rejtegetjük, elnyomjuk a vágyaink talán jelentős részét, hisz az nem illeszkedik az előre megírt forgatókönyvbe.
Természetesen kulcsfontosságú, hogy legyenek közös célok, törekvés a harmonikus kapcsolat illetve családi élet megteremtésére, de talán érdemes bevonni a kapcsolat azon harcmezejét is, ahol nem a másik elnyomásáért és meggyőzéséért küzdünk, hanem a magunk szabadságáért, saját igazságunk kinyilatkoztatásáért. Ezen a harcmezőn bár nagy küzdelmek folyhatnak , mégis úgy hiszem, ezen a területen válhat autentikussá a kapcsolat.
Talán itt van esélyünk a leginkább megérteni a partnerünk egyéni útját, fejlődését, történetét, gyenge pontjait, hiányait, törekvéseit, vágyait. Itt láthatjuk meg magunkat pőrén, egymásról leválva, nem a férj, a feleség, a barát, a barátnő, az élettárs, stb. szerepében, hanem önmagunkban, egyedül a világban férfiként vagy nőként. És ha hagyjuk, hogy az egyéni utunkat is járjuk, a magunk szabadságát is megéljük, akkor tulajdonképpen azt hagyjuk, hogy a pulzálás ott legyen a kapcsolatban. Hogy a kinti világban gyűjtött élményeket bevigyük és konstruktívan beleforgassuk a kapcsolatba, megosszuk egymással, nyerjünk belőle, fejlődjünk általa. És ebben a ki-be mozgásban is mindig tudhatjuk, hogy vagyunk egymásnak, hogy fogjuk egymás kezét, bármilyen távol is vagyunk éppen, bármennyire is nem értjük a másikat az adott helyzetben. És igen, a kockázat is mindig ott van: vajon kibírjuk-e. És van olyan, hogy nem.
Te vállalod a kockázatot?
A cikket írta: Benke Vali Leria
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez