Van egy könyv, Paolo Cognetti Nyolc hegy című műve. Létrejött egy olasz-belga-francia koprodukció 2022-ben, aminek az alapját ez a könyv adta, és aminek a filmes adaptáció címe is változatlan maradt: Nyolc hegy. A rendezést egy belga párosnak köszönhetjük, akik a való életben is egy párt alkotnak: Felix Van Groeningen és Charlotte Vandermeersch.

Egy hindu mitológia szerint - amit a két főszereplő egy becsiccsentett éjszaka hoz szóba -, 8 hegy határolja a világot, amelynek a közepén egy mindennél nagyobb kilencedik hegy áll. Pietro megkérdezi Brunotól azt a kérdést, amit neki tettek fel az egyik utazása során: Mikor érhetjük el a valódi boldogságot, ha a középső hatalmas hegyen éljük le az életünket vagy ha beutazzuk a többi nyolcat? 

Bruno erre rávágja, hogy Pietro az, aki beutazza mind a nyolc hegyet, míg ő a középső hegyen éli le az egész életét. Pietro pedig részegen és viccesen megjegyzi, hogy mindig ő nyer. Ez a jelenet a film közepén helyezkedhet el valahol, de értelmet ad az előző- és az utána következő részeknek egyaránt: értelmet ad a főszereplők személyiségének is, és keretet ad a további szereplők létezésének. 

Charles Baudelaire francia költő, a Szegény Belgium című könyvében bírálta a belgiumi életet és az ott élő embereket, amikor két évig Brüsszelben tartózkodott. Szerinte a belgák nem tudják értékelni a művészetet - főleg az irodalmat - és a tudományt. Az embereket jellegtelennek nevezte, álmatagnak, akik a mosolyt sem ismerik, egyszerűen közönségesek és faragatlanok. A nők nem nők, hanem nőstények, a férfiak pedig majmok és puhatestűek egyszerre. Állítása szerint Belgium olyan, mint egy utcakölyök, aki Franciaország, az elegáns úr nyakába veti magát és könyörög, hogy fogadja örökbe, de Baudelaire szerint a franciáknál van már elég idióta, nincs szükség többre. 

2018-ban a brüsszeli városházán Baudelaire kiállítás nyílt, ahol jó nagy fekete betűkkel és szép sárga háttérrel kinyomtatták a francia költő szavait. Megsértődés helyett a költő elé álltak - képletesen -, mintha azt mondanák neki, hogy „nyugodtan üss, vádolj minket, de valójában nem minket utáltál, hanem magaddal nem voltál soha igazán megelégedve.” A belgákat kemény fából faragták, akik nem igazán veszik szívükre a kritikát sőt, fricskaként még igazi úrimódra fel is veszik veled a kesztyűt, és hangos szó nélkül, tettekkel győznek le. Ha egy kicsit is ismered magad, akkor idővel elkezded kapizsgálni azt is, hogy amit mások neked vagy rád mondanak, az valójában saját maguknak szól. Természetesen ez oda-vissza működik. 

Kell ennél nagyobb példa a megbocsátásra, vagy a másik feltétel nélküli elfogadására? 

Ez a fajta kimértség és szigorúság és hűvösebb légkör e műben is megjelenik. A francia költő a Nyolc hegy két belga rendezőjéről jutott eszembe, mert érdekes látni, ahogy a belga és olasz attitűd egy közös produkciót hoz létre. A nekünk olykor túlságosan elhúzódó jelenetek lassúsága, az érzelmek inkább sterilebb, kötöttebb és kímértebb megjelenítése egyáltalán nem hangos és érzelgős olasz, ahol minden másodpercben tányérok repülnek a falhoz, hanem a valódi élet belgasága. Nem akarsz üvölteni, nem akarod, hogy az egész világ tisztában legyen azzal, hogy éppen mit gondolsz vagy mit érzel magadban: egyszerűen csak megéled. Csendben, suttogva, hibákat vétve, ráébresztve a negatív egódra, vagy épp arra, hogy mi is a valódi megbocsátás. 

• bosszú könyvajánló Nyolc hegy paolo cognetti szerelem

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!