Bevallom az igazat, azoktól tartok a legjobban, akik beilleszkednek. Nézzük csak meg ezt jobban.

Nem értem miért kellene egy szar társaságban vicsorognom, olyan szar emberekre, akik azt hiszik a seggnyalás megtisztítja a szájukat. Azt sem értem, hogy miért nem tudnak a legtöbben ellenállni a hízelgésnek, és inkább a tehetségük alapján felnézni az emberekre. Ez mind annyira felszínes és csak annyira igaz, mint ők maguk.

Azt vallom, hogy mindenki magából indul ki. Olyan igazak a kapcsolataink, mint mi magunk. Sokszor ráfogják az életre, hogy az élet követeli tőlük. Nem! Ha az idő múlásával nem vagyunk képesek eldönteni, hova és milyen emberek közé akarunk tartozni, az csak azt jelenti, hogy semmit sem tanultunk. Nem az élet tehet róla, hogy nem tudod ki vagy. Nem az élet tehet róla, hogy neked szar. Minden esetben nehéz a változtatás, igénybe veszi mindenünket. Tudom, hogy a súly, ami rátelepszik ezekre az emberekre, már régóta gyűlik. Tudom és megértem, hogy kívülről könnyű pofázni, de azt viszont nem értem meg, hogy miért nem próbálkozik lerakni azt az évek óta hordozott nehezéket.

Nagyon boldog vagyok, hogy ilyen fiatalon képes vagyok elmenni onnan, ahol fáj a lelkem. Nagyon boldog vagyok, hogy képes vagyok különbséget tenni munka és magánélet között. Nagyon büszke is vagyok magamra, hogy tudom milyen embereket akarok magam köré, és nem engedek be olyat, aki számomra visszataszító. Tisztelem magam annyira, és másokat is, hogy kerek perec megmondom, amit gondolok (normál keretek között), és nem kerülgetem a forró kását. Nem rettegek és senkinek nem is szabadna rettegnie. Senkinek nem kéne megadnia magát mások elvárásainak és annak a hírhedt hülyeségnek, hogy ha nem teszem azt, amit mindenki más, kitaszítanak. Nem kellene ettől félned, ha magad befogadtad volna- saját magadba. Szeretek emberek között lenni, és szinte mindenről és mindenkivel beszédbe tudok elegyedni. Olykor néha mégis muszáj elvonulni. Néha nem tudok szerencsésen vegyülni az emberekkel, legfőképp azért, mert meredten nézik azt, amikor őszintén megnyílok (bár ezt élvezem). Sajnálok mindenkit, aki nem képes erre.

Sajnálom, ha valaki inkább mássá alakul át (és most nem a hernyó és pillangó példáját említem). Sajnálom, de ilyen társadalomba nem is akarnék soha beilleszkedni. Ezért kérdéses az, hogy megbízható-e és egészséges-e az, aki röhög azok viccein, akik valójában mérgezik a lelkét nap mint nap. Tisztában vagyok azon ténnyel, hogy ez a felfogás a mai korrupt világban nem igazán kifizetődő. Viszont el tudom dönteni, hogy mit választok, és én szívesebben leszek egyéniség. Szívesebben viselem a “megaláztatást” is. Mivel tudom, hogy az nem rólam szól, csak azokról, akik nem mernek azok lenni, akinek születtek.

• beilleszkedés önelfogadás önismeret

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!