A Négy nő nem mese, hanem egy folytatásos webregény. Olyan kapcsolatokról és viszonyokról szól, amik lehetnének bármelyikőnk kapcsolatai vagy viszonyai. A négy nő mesél és mi megismerünk életeket, fájdalmakat, örömöket. Őszinték, nem titkolják gyengeségeiket és gonoszságaikat, hiszen olyankor beszélnek hozzánk, amikor nincs rajtuk az álarc, vagy nem bújnak felvett szerepeik mögé. Ilyen lenne az, ha belelátnál a barátnő vagy a szomszéd asztalnál ülő kollegina fejébe. Egyszóval kegyetlen.

Kiszakadtam a testemből és láttam a történéseket magam alatt. Láttam, ahogyan ott fekszem, mindenem csupa vér, a testem köré jajveszékelő emberek gyűlnek, és láttam a nőt, aki a balesetet okozta. Szép nő volt, jóval idősebb mint én, látszott rajta a jólét, hogy van családja, rendezett élete. Nem volt zavart, inkább csak lemerevedett a történések hatására.

Különös érzés fogott el, ahogy bámultam ezt az abszurd jelenetet. Tudtam, hogy nem haltam meg, tudtam, hogy még visszamegyek az életembe, de azokban a pillanatokban nem éreztem dühöt, csalódottságot vagy fájdalmat. Egy tökéletes állapot volt. Lebegtem az emberek felett, és nem voltak érzéseim. Úgy éreztem, a világon minden tökéletesen van elrendezve, mindennek úgy kell lennie, ahogy az el van rendelve, és semmi sem történik véletlenül, vagy hiába. Fürkésztem a balesetet okozó nő arcát, aki az előző percekben majdnem halálra gázolt, és nem voltam dühös rá. Gyönyörűnek láttam, olyasvalakinek, amilyen én is akarok lenni. Akartam az éveit, az életét, a sima bőrét, a jólét leheletét, amit magából árasztott. Még a kocsi is szép volt, amivel elütött. Néztem a kiérkező mentősöket, akik elkezdték az újraélesztést, aztán a rendőrök is megérkeztek, majd a járókelőket figyeltem. Beindult a katasztrófaturizmus, olyan is volt, aki lefényképezett. Az embereknek még ilyen szituációkban sincs meg a szociális érzéke.

Olyan tökéletes állapot volt élet és halál között lebegni, hogy nem bántam volna azt sem, ha nem visznek vissza a mentősök, ha nem sikerül az újraélesztés, és örökre szellem maradok. Csak járkálnék az emberek között láthatatlanul, nem volnának fájdalmaim, eltűnne a keserűség, és soha többé nem érne hozzám Bebe sem. Visszajárnék kísérteni, de mivel nem vagyok bosszúálló, ezért nem játszanék az idegeivel sokáig. Szurkoltam, hogy ne élesszenek újra, hadd maradhassak így, de egy éles villanással visszakerültem a valóságba és az egész testem egy sajgó seb volt. Mindenem fájt, még a lélegzetvétel is, felerősödtek a zajok, a fények, zuhantam, nagyon mélyre és iszonyatos volt a becsapódás.

Amikor kinyitottam a szemem, a valóságos szemeimet, amiket erre az életre kaptam, a nő arcát láttam meg először, ahogy fölém hajolt a mentőkocsiban. Nem mondott semmit, csak nézett végtelen szeretettel, bocsánatkérően. Aztán már csak az orvost láttam, aki rám rakott egy maszkot és elaludtam, onnantól sötét volt minden egy jódarabig.

Réka

Az előző rész ITT, a teljes webregény pedig ITT olvasható!

• házasság hűtlenség megcsalás négy nő romantika szerelem webregény

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!