A tökéletesség egy illúzió. Bár mindenhonnan azt próbálják belénk sulykolni, hogy ez az állapot elérhető és ez az egyetlen módja, hogy boldogok legyünk. Valójában a tökéletesség hajszolása hatalmas nyomást gyakorol ránk. Ugyanez a helyzet a magánéletünkben is. Hatalmas a kínálat, de „-Nekem a legjobb kell, addig nem állok meg!” És itt jön az ördögi kör, hogy jobb mindig lesz, a keresés vágya így, kielégíthetetlen lesz.

A mai kapcsolatok a felszínességre épülnek. Nincs időnk, energiánk kivárni, hogy mivé növeszthetnénk egymást és a kapcsolatunkat. Túlságosan hozzászoktunk a kész ételekhez, az azonnal használható kütyükhöz. Letöltöm és ott van, működik. Mindenre egy gombnyomásnyi megoldásunk van. Emberek ezreivel tudunk kapcsolódni percek alatt és ennek megvan a jó és rossz hozadéka. Az emberi kapcsolatok, különösen a párkapcsolat, érzelmekre épül, erre nem fogunk alkalmazást gyártani, ezért nekünk kell tenni közösen, hogy kialakuljon, hogy egyáltalán lehetőségünk legyen valóban megismerni egymást.

Mennyiszer láttuk, hogy kapcsolódni könnyen tudunk, de hogy egy kapcsolatban hogyan kell lépésről lépésre közelebb kerülni egymáshoz, azt már elfelejtettünk. És itt is érnek véget a „matcheink”. Levonjuk a konklúziót, hogy akkor ez sem volt jó, ez nem olyan, mint ami a nagy könyvben megvan írva. Nem aggódunk, van ezer másik, akikhez máris kapcsolódhatunk, de nagyon rövid időn belül, ugyanezen a ponton, újra elvérzik az egész. És egy pillanatra sem állunk meg elgondolkodni azon, hogy nincs kész kapcsolat, nem létezik álmaink nője, férfija, ha ezt csak kész csomagként, tökéletesen nekünk címezve, elvárjuk, hogy érkezzen meg, de nem teszünk érte semmit, hogy megláthassuk egymásban ezeket a minőségeket. Nincs olyan, hogy készen ott áll előttünk a nagy ő. Igazit nem fogunk egy jobbra húzással találni, igazivá mi tesszük egymást.

Ha azt, ami van, elfelejtjük értékelni, ha türelmetlenek vagyunk és készen tálalva várjuk csak a csodát, akkor borítékolhatjuk a csalódást. Sosem tudunk igazán elmélyülni, ha mi is biztonsági játékosok vagyunk és csak felszínesen méregetjük egymást. Vannak dolgok, amiket hagyni kell növekedni és ehhez első sorban az kell, hogy merünk dőlni. Megnyílni, időt hagyni egymásnak és a kapcsolatnak. Nem átugorni a legjobb részeket, hanem megteremteni, hogy ezeken végig mehessünk ketten. Ezeket kihagyva ne csodálkozzunk, hogy hamar kiégett az új, ígéretesnek hitt partnerünk és nem érezzük azt, hogy ő lett volna az, akit annyira keresünk. Ki sem derülhetett, mert nem adtunk rá valódi esélyt. Nem engedtük meg, hogy igazán találkozzunk.

Nemrég megtaláltam, egy sok évvel ezelőtt írt listámat, a tökéletes partnerről. Ahogy megnéztem, azon kívül, hogy jót kacagtam rajta, egy kicsit el is szégyelltem magam a felismeréstől. Egy megmentőt vártam, egy egyéni gyógyító balzsamot, akitől majd minden szebb lesz. Egy kislány bosszúsága volt ez. Azt hiszem nem voltam kész az igazi társra, aki feltárja nekem az életét és egymásba fonódunk, hogy együtt többek legyünk. Én egy szuperhőst kerestem, aki feledteti azon részeimet, melyekre nem akartam ránézni. Nem csoda, hogy a kapcsolataim fájdalommal végződtek és a rajtam lévő sebek nemhogy nem gyógyultak be, még szaporodtak is.

Azt szeretném ezzel csak mondani, hogy amíg önmagunkkal nem vagyunk rendben és a belső problémáinkra, inkább keresünk magunknak egy elixírt, addig becsapjuk magunkat és lelassítjuk a növekedésünket, a valódi gyógyulásunkat.

• fejlődés kapcsolatok megengedés önismeret

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!