Minden embernek megvan a maga műfaja

Az önelfogadás lehet az útja annak, hogy egymást is el tudjuk fogadni, hogy képesek legyünk meglátni az értéket önmagunkban és másokban. Magam sem tudom, hogy miért megy nehezen mindannyiunknak, de küzdünk vele rendesen. Nem baj, az eredmény a fontos: önmagunk és mások szeretete, tisztelete.

Azt hiszem az egész azzal kezdődik, hogy elfogadjuk, mindannyian más életfeladattal születtünk. Különböző dolgokhoz van tehetségünk, más tesz minket boldoggá, más az ízlésünk, mást kell megtapasztalnunk és ezért más döntéseket hozunk. Van, aki anya szerepben a legkiválóbb, abban tud kiteljesedni, ha gyerekeket szül. Azzal gazdagítja a világot, hogy nagyszerű embereket nevel. Van, aki feleségnek kiváló, abban tud kiteljesedni, ha nőként egy férfi mellett áll, ha szeretik és sikerre vezetik egymást. Más a hivatásában találja meg az élete értelmét, esetleg felfedez valamit, amivel az egész emberiség javára lesz. És természetesen minden út, minden élet annak megfelelő döntéseket, életszemléletet kíván, ami a saját sorsfeladata szempontjából a legmegfelelőbb.

Azt elfogadni, hogy azért hozunk meg ugyanazokban a helyzetekben különböző döntéseket, mert más úton kell haladnunk, más küldetést kell teljesítenünk sokszor komoly kihívást jelent. Elfogadni, hogy az egyik ember lemond a családalapításról, vagy félvállról veszi azt, hogy a munkájában kiemelkedő lehessen - értetlenkedést szülhet. Máshonnan nézve mások a hivatásról mondanak le annak kedvéért, hogy a családjuk mellett lehessenek és minél több időt tölthessenek együtt. És természetesen rengeteg más elképzelés létezik az életről, sorsról, jó és rossz döntésekről, amelyekkel nem, vagy csak félig-meddig tudunk egyetérteni, s ezért ítélkezünk mások felett.

Nem értjük, mert a legtöbbször az alapján tekintünk egy helyzetre, hogy mi, a saját élettörténetünkkel a hátunk mögött, a saját sorsfeladatunkkal önmagunk előtt, hogyan döntenénk abban a helyzetben. Főleg, ha még azt is hozzávesszük, hogy sokszor a saját útunkon is akadnak nehézségek bőven. Gyakran állunk mi magunk is tanácstalanul egy-egy útkereszteződésnél, azon töprengve mi a helyes választás. Vagy ha már döntöttünk nehezen fogadjuk el, hogy a valalmi mellett döntés, egy másik dologról való lemondást jelent, s nem mindig kaphatunk meg mindent egyszerre.

Nehéz elfogadni a saját életünk tanításait, pedig épp ez lenne az egyik feladatunk: elfogadni saját sorsfeladatunkat, szeretni magunkat. Ez nyitja meg az utat ahhoz, hogy másokban is meglássuk a különleges képességet, az egyéni út kihívásait, ha egyezik az saját elképzeléseinkkel, ha nem. Ha magunkat értékelni tudjuk, mások értékét is észre tudjuk venni, és felhagyunk azzal, hogy megpróbáljunk ráerőltetni valamilyen döntést, szemléletet másokra, ami nem az övék.