Miért ragaszkodunk ahhoz, aki érzelmileg elérhetetlen?

Az érzelmi elérhetetlenség a modern kor betegségtünete. Egy érzelmileg elérhetetlen ember időnként nagylelkűen megajándékoz a társaságával, közben befogadja, élvezi a gyengédséget, gondoskodást, de soha semmit nem ad vissza. Talán nagy ritkán egy apró gesztust, ami a sok semmi mellett csodálatos valaminek tűnik.

Nem lehetsz igazán önmagad, egyéniséged, erősségeid nem csilloghatnak. Nincs felszabadult nevetés, bilincs van a nyelveden, és örökös megfelelni akarás egy nem létező, „tökéletes” párkapcsolati sztenderdnek. Fogalma sincs, mit akarsz az élettől, és hogyan gondolkodsz az emberi kapcsolatokról. Nem is érdekli. Nem akar részt venni az életedben, csak egyetlen szeletke kell belőle, ami az ő testi-lelki jóllétét szolgálja, a többi hidegen hagyja.

Rossz hallgatóság, hallgat, és nem figyel. Nincsenek valódi, mély beszélgetések, nem kapcsolódhatsz hozzá sem mentális, sem lelki szinten. Mélyebb témákat elviccel, elbagatellizál, csupán az élet napos oldala kell veled, csupán a jót, a szépet akarja kicsontozni ebből a kapcsolódásból, nem vállal felelősséget, és nem vonódik be érzelmileg. Egy érzelmileg elérhetetlen ember életét masszívan átszövik a talányok. Amit az emberi kapcsolatokról véleményez, két szóban megfogalmazható: kötődni veszélyes. Nem akar, vagy nem tud tartósan elköteleződni, de ezt általában még önmagának sem vallja be, partnerének pedig főleg nem. Megpihen egy limitált időre, még élvezi is a párkapcsolat előnyeit, a gondoskodást, a törődést, az érzelembőséget, és azt, hogy nem a semmi ágán himbálózik, ideiglenesen van hova fizikailag hazatérnie. De a szívében valójában soha nem érkezik haza senkihez, számára ez nem végcél, csupán tartózkodási pont. Szeretni csak meztelen lélekkel lehet, de a kötődni képtelen ember nagyon fél attól, hogy meglátod őt ebben a „meztelenségében”, ezért nem enged át a sebezhetőségének rétegein. Úgy próbál meghitt emberi kapcsolatokban létezni, hogy nem kötelezi el, nem adja át egészen önmagát, és képtelen a valódi intimitásra. Intimitás nélkül pedig nem létezik meghitt szeretetkapcsolat.

Miért ragaszkodunk mégis?

Idealizált tulajdonságokkal ruházzuk fel őt. Fantáziát szövögetünk, egy kitalált, vonzó, ám nem létező személyiséghez vonzódunk, sőt azt érzékeljük, hogy egyre inkább végzetesen kötődni kezdünk a fejünkben megteremtett tökéletes eszményképhez. A nem létező pozitív tulajdonságaira fókuszálunk.

1 / 2. oldal

Következő

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Király Eszter

A párkapcsolat tartja elénk a legélesebb, leghitelesebb tükröt önmagunkról. Megláthatjuk benne saját pompánkat is, de a hiány mindig jéghidegen fog arcul csapni. Belenézni abba a tükörbe, amit a társad tart neked mindig nehéz. Elfuthatunk a saját tükörképünk elől, és megpróbálhatunk olyan látványt találni, ami megfelelő, amit el tudunk viselni, de bárkihez is szaladunk, csak saját magunkat fogjuk látni benne. A tükröt dühödten, össze lehet törni, de eljuthatunk olyan szintekre, ahol képesek vagyunk önkritikával, önismerettel szemlélni a gyengeségeinket, így a kapcsolatunk réseit, hibáit is. Ebben a felismerésben, és fejlődésben segítek az írásaimmal. Cikkeim a párkapcsolati témákon túl érintik a női-férfi szerepegyensúly fennmaradásának, és a hagyományos értékek megőrzésének fontosságát is.