Szorongás, félelem, bizonytalanság, pánik – egyre többen jönnek hozzám ezekkel a tünetekkel. Szívdobogásérzésről, alvási zavarokról, izomfeszültségről, nehézlégzésről, gyomoridegről, álkapocsszorításról számolnak be a leggyakrabban, de van, akinek sokízületi gyulladásként nyilvánul meg a szorongása. Úgy élik meg a mindennapjaikat, hogy szinte folyamatosan ott van bennük egy alap feszültség, ami nem hagyja őket nyugodtan élni, elveszi az erejüket, az életkedvüket, a motivációjukat. Vajon mit üzen a test ezzel az állandó befeszültséggel?
Először is talán érdemes különbséget tenni a félelem és a szorongás között. A félelem egy evolúciósan belénk kódolt, hasznos és szükséges, alapvető érzelmi reakció, ami figyelmeztet minket a veszélyekre. Gondoljunk csak bele: ha nem lenne bennünk semmilyen félelem, könnyen áldozatául eshetnénk nálunk nagyobb erőknek. Valamennyi veszélyérzet szükséges az élethez: régen ez védett meg minket attól, hogy felfaljanak a vadállatok, és ez figyelmeztet arra, ha meg akarnak támadni vagy veszélyben van a testi épségünk. Az „üss vagy fuss” reflex az emberiséggel egyidős, és szükséges a túlélésünkhöz. Ezért sem célszerű a félelem szerepét lebecsülni, elbagatellizálni vagy mumusnak kikiáltani. Mostanában a világjárvány kapcsán is lehet hallani olyan álspirituális mondatokat, amelyek a félelmet rossz színben tüntetik fel – „ez negatív rezgés, nem adok neki teret” stb. Pedig a félelmet kiiktatni nem lehet és nem is érdemes. Az, ami megbetegíthet és tüneteket okozhat, nem a félelem, hanem a szorongás.
Miért szorongunk?
Míg a félelem egy érzelmi reakció egy adott helyzetre, ami a veszély elmúltával elmúlik, a szorongás általában nem köthető egy konkrét szituációhoz, hanem egy állandósult rossz érzés. Persze ennek is van gyökere, de nem olyan közvetlen, nem olyan megfogható, mint a félelem kapcsolata a veszélyhelyzettel.
A szorongás mögött általában nem tudatosult belső történetek vannak: gondolatok, amelyeket elhittünk és érzések, amelyeket igyekszünk elkerülni. A szorongás egy sajátos beszorult állapot. Kezd valamilyen fájó érzés utat törni magának, de félünk teret adni neki, ezért minduntalan próbáljuk visszanyomnia a mélybe. Ez nagyon nagy energiát követel, szinte minden erőnket elviszi. Keressük a megoldásokat, meg akarjuk szüntetni a feszültséget, de mivel folyamatos harcban állunk az érzéseinkkel, azok nem múlnak, hanem állandósulnak, konzerválódnak. Pont ez a küzdés az, ami fenntartja a feszültséget.
Ha megengeded, elmúlik
A szomatodráma-játékokban nem küzdünk az érzésekkel, hanem közel megyünk hozzájuk, megismerjük és engedélyt adunk magunknak arra, hogy érezzük őket. A szorongás csak egy tünet, ami mögött megtalálhatjuk életünknek fájó, sokszor traumatikus élményeit. A trauma is egy beszorulás egy helyzetbe. Ha például gyerekként valaki azt élte át, hogy a szülei folyton veszekedtek fölötte, tehetetlennek, kiszolgáltatottnak érezhette magát. Ez egy olyan helyzet, ahonnan akkor nem volt kiút.
A gyerekkori traumáink beszorultság-érzéseit szorongások formájában hordozzuk magunkban mindaddig, amíg felnőttként közel nem megyünk magunkban ezekhez az élményekhez és meg nem engedjük magunknak a fájó érzéseket.
Ez fog kiszabadítani minket a beszorultságból, ettől szűnik meg a szorongás, hiszen felnőttként már azt élhetjük meg, hogy van kiút. Az érzések pedig, ahogy jönnek, úgy mennek, szépen lehullámoznak, kisöpörve, kitakarítva a belső világunkat. Ez rendkívül gyógyító és felszabadító élmény tud lenni. Ennek mellékhatásaként enyhülhetnek, eltűnhetnek a szorongásaink, és visszakapcsolódhatunk az erőnkhöz.
Ha szeretnéd élményeken keresztül felfedezni a belső világodat, és felszabadulni, jelentkezz be egyéni vagy csoportos szomatodrámára! Szeretettel várlak!
További írásaimat a Facebook oldalamon, valamint a honlapomon olvashatjátok.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
null
Szólj hozzá a cikkhez