Bármilyen szociális kapcsolat gördülékenységéhez és sikeres fenntartásához szükséges kompromisszum kialakítsa, egyfajta közös megalkuvás a másik féllel, mely során alkalmazkodunk egymáshoz és elfogadjuk egymást, tiszteletbe tartva a másik személy és ugyanakkor a saját véleményünket. Mi történik azonban akkor, ha egy olyan helyzet alakul ki, ahol az elveink forognak kockán? Szabad-e megalkudnunk velük szemben is?
Elveink olyan eszmék vagy akár alapvető értékek, melyeket elfogadunk és azonosulni tudunk velük. Magunkénak tartjuk őket, annyira belénk ivódtak, hogy nem térünk tőlük el, hiszen személyiségünk mozgatórugóinak is tekinthetjük. Ha valami ütközik velük, érezzük, hogy az adott dologgal már nem tudunk azonosulni, és leggyakrabban nem is szeretnénk. Mi történik azonban akkor, ha ez nem is belülről jön, hanem elvárják? Ha valamit nagyon szeretnénk, ám a megvalósulása csak elveink cserbenhagyásával lehetséges? Megalkudhatunk akkor is, ha az elveinkről van szó?
Véleményem szerint nem, ugyanis ha valami az elveink közé sorolódott, az nem véletlen. Ezek nem minket behatároló vagy beskatulyázó korlátok, mi magunk választottuk, mi érleltük őket, mint egy palackba zárt bort, az évek során. Mindenki más, mindenki számára mások az alapvető értékek, más eszméket érez a magáénak, így más elvei alakultak vagy rosszabb esetben nem alakultak ki. Ha valamilyen döntés során úgy érezzük ezek az alapvető elvek sérülnénk, és ennek hatására rossz érzés tölt el minket, úgy érezzük, nem tudnánk azonosulni ezzel a lépésünkkel, nem szabad megalkudnunk, akármennyire is szeretnénk a kívánt célt. Ugyanis hiába érünk el valamit, ha közben elveszítjük önmagunkat és az önmagunkba fektetett hitet. Lehet akármilyen kecsegtető a cél, ha közben nem tudjuk már tisztelni önmagunkat.
Hiszen ezek után már csak idő kérdése, hogy önértékelésünk is darabokra törjön, ahogy legszívesebben tükreinkkel tennénk, hogy ne kelljen meglátni mennyire mássá váltunk a cél hajhászása során. Szörnyű érzés, ha valamit nem tudunk önmagunkban vagy akár önmagunkon elfogadni, gondoljunk csak bele, milyen lehet, ha az egész lényét veti meg valaki? Nem hinném, hogy bárki is idáig szeretne jutni. Ezért fontos elveink tiszteletben tartása, figyelni, ha megkondulnak a harangok és időben meghúzni a határainkat, megtanulni nemet mondani és tisztelni önmagunkat. Ugyanis semmilyen cél, semmilyen álom, senkinek a figyelme vagy szeretete nem ér annyit, hogy az út során elveszítsük önmagunkat. Mivel ha ez megtörténik, lehetett akármilyen kecsegtető a hőn áhított, magunk elé vetített kép, boldogságot nem lelünk benne, hiszen már önmagunkat sem találjuk…
Ha a pokolba vezető út jó szándékkal van kikövezve, akkor az elvek terén kötött kompromisszumok rajta az utcalámpák."
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez