Levelek Jézuskának

Tudod-e Ilonka, én még mindég vele álmodom. Tudod e, hogy én még mindig sírok éjjelente, amikor eltűnik a nappali zúgás, és egyedül maradok abban a belvárosi kislakásban, ahol vele voltam boldog. Ezek a kísértetek nem tűnnek el soha, Ilonka? Mondd meg nekem, meddig jár még hozzám vissza éjszakánként?

Hajnalban vissza kellett állítani az órát, így egy pillanattal rövidebbek lettek a nappalok. Az idén kaptunk ajándékba még egy hétnyi nyarat is, pedig nem kérte senki ezt az aranyveretes jóidőt. Nem akarok én emlékezni erre a nyárra, sőt egyik nyár se jusson eszembe többé. Csak azokban az időszakokban voltam boldog a fészkes hőgutában, amikor ezeket a lázas hónapokat szünidőnek nevezték, a táblára pedig minden nap kiírtak egy betűt színes krétákkal a vakációból. Mikor kijött a szó, feldúlva téptük le a nylonköpenyt, úgy rohantunk ki az iskola vaskapuján. Emlékszem, az én köpenyemre pillangók voltak hímezve. Ezt is csak azért engedték, mert a rendszer már nem volt akkoriban olyan rettenet szigorú, és nem tiltották a tanárok azt sem, hogy nyolcadikban kilakkozzuk gyöngyházfénnyel a körmeinket. Mennyire éhesek voltunk a változásra, mindegyik leány másmilyen akart lenni, mint a többi. Ma meg ugyanolyan ruhában merevednek meg a kamerának. De én úgy hiszem, hogy ez is csak egy hullám. Amit anno a rendszer ránk feszített, ugyanazt most örömmel magukra veszik. Még az anyaga is hasonló: műanyag. Szeretik a művi dolgokat.

Minden azzal a karcsú-cifra babával kezdődött, amit akkor rendeltek meg nyugatról a nagyáruházak, amikor az élelmiszeres polcokon már nem csak sózott margarint lehetett kapni. Betört a nagy és veszélyes divathullám, a televíziót elárasztották a karcsú bábuk, aztán a TV maci világgá ment, még a Paprikajancsit is vitte magával. Én még emlékszem az átkosra Ilonka, és emlékszem az utána következő időkre is. Ma is él bennem a kép annak a nagy miniszternek a haláláról, akinek koporsója mellett az egész ország vigyázzban állt komor, remegő arccal. De én nem értek semmit a politikához, csak akartam, hogy tudd, ilyen dolgokra is emlékezem, nemcsak a divatos karcsú babára, amit többféleképpen lehetett öltöztetni. Ott álltam az áruházban a robusztus, központi polc előtt, és bámultam a rózsaszín dobozokat, amelyekből katonás sorrendben mosolyogtak rám a mázolt arcú bábuk. Annyira akartam én is olyat, hogy karácsonyra meg is kaptam a Jézuskától. Tudod akkor úgy hittük, írni kell a Jézuskának, és ha Ő úgy véli, jó kislány voltál, elhozza azt, amire a szíved vágyik. Nem voltam rest, írtam neki egy mázas levelet cirádás betűkkel, és az illatos fa alatt kicsomagolhattam életem első karcsú babáját, aminek az lett a sorsa, hogy a haját rövidre vágják. Valahogy sehogyan sem tetszett az a baba, minden lány olyat cipelt januárban be az iskolába. De hát az enyém mégsem lehetett olyan, mint a többi lányé, ezért megnyirbáltam a haját és zöldre festettem azt.

Aztán tudod-e Ilonka, megint közeleg a karácsony. Éppen azon járt az eszem a minap, milyen jó volna újra írni cirádás gyöngybetűkkel egy szép kis levelet a Jézuskának, amiben visszakérhetném őt. Milyen jó volna még mindig hinni a Jézuskában. Milyen jó volna, ha még mindég hinnék abban a régi szerelemben.

Szentesi Évi

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!