Mindenki számára létezik valaki, akit kizárólag neki teremtettek, akivel minden tökéletes, akivel az élet minden területén összeillenek, akivel megélheti a kiteljesedést, akiről úgy gondolja: ő az igazi.

Létezik, s hiszem, hogy az ember érzi, ha találkozik vele. Egyértelmű jelei vannak a rátalálásnak: a legtermészetesebb módon alakulnak a dolgok, nem kell erőlködni, a közös élet szinte magától formálódik, mintha egy önműködő  puzzle rakná ki saját magát.

Az életben felmerülő feladatokat könnyen oldjuk meg, együtt vesszük az akadályokat, egyiket a másik után, miközben az egymás iránt érzett szerelem és szeretet miatt egyértelmű a másik iránti elkötelezettséget, kitartást.

Mikor a barátném találkozott vele, olyan határozott és biztos volt mindenben, hogy akaratlanul is megfogalmazódott bennem a kétkedés. Tudtam, hogy minden szava igaz, de, az ember egy csoda láttán mindig hitetlenkedik egy kicsit. Az első pillanatban tudtam, hogy őt vártam egész életemben. Fogalmam sincs miből, de egyértelmű volt. Az sem érdekelt, hogy párkapcsolatban éltem, ahogy az is mellékes volt, hogy ő is.

Persze az első találkozás után mindketten szakítottunk az akkori párunkkal. Tudtam, a sejtjeimben éreztem, hogy ha ennek a férfinak nyolc felesége és tizenöt gyereke van, az sem érdekel, mert őt akarom, hozzám tartozik, mi ketten egyek vagyunk. Ő is hasonlóan vélekedett. Akkor már tizenegy éve együtt élt a barátnőjével, de valamiért – ő maga sem tudta megfogalmazni az okát – nem akarta feleségül venni, nem akart vele családot. Akkor kötelezte el magát a házasság mellett, amikor mi találkoztunk.

Őszintén szólva a régi barátnőjét is megismertem egy véletlen találkozás során, s úgy döntöttem, lelkileg támogatom egy kicsit a helyzet feldolgozásában. Ami mindenki szerint őrültség volt, csakhogy én százszázalékosan tudtam, hogy ez a férfi az enyém, elvehetetlenül, elszakíthatatlanul egymáshoz tartozunk. Sorsszerű a találkozásunk, nincs több keresgélés, nincs több bizonytalanság, nincs több kompromisszum; nincs több kérdés az életben, egymást kerestük, és együtt fogjuk leélni az életünket, s bár szomorú, hogy egyszer meg kell halni, bizakodom, hogy van élet a halál után, mert akkor sem akarom elveszíteni őt. Mikor ez a beszélgetés elhangzott kettőnk közt őszintén szólva hittem is meg nem is a hallottakat… Legalább tíz év eltelt azóta, született egy gyönyörű kislányuk, s ha velük találkozom, mindig meglep a kapcsolatuk frissessége és a vibrálás, amit a szemükben látok, ha egymásra néznek. - Létezik igazi -, mondogatják, akárhányszor faggatom őket-, csak figyelni kell!

• életmesék igazi nagy szerelem szerelem

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!