Bármikor kibillenhetünk, ha a traumák árnyékában próbálunk létezni, bármennyire is jól funkcionáló életvitelt folytassunk. Az elfojtás egy bizonyos pontig működőképes szerep, valamelyest háttérbe tudjuk szorítani a múltat, ám erre építeni sosem kifizetődő – és előbb-utóbb hiba csúszik a rendszerbe.

Életünk talán egyik legnehezebb feladata jó barátságban lenni önmagunkkal. Nemrég egy kedves pszichológus ismerősömmel beszélgettem erről a témáról, és felvetődött, hogy számtalanszor mennyire kritikusak vagyunk önmagunkkal. Tehát gyakran a „ha hibázom, nincs bocsánat” felfogást működtetjük, ez pedig káros a lelki békénkre nézve, és negatív érzéseket aktivál.

A túlzott kritikusság tovább él bennünk, és tovább fog a gyermekeinkben is, ezért még időben orvosolnunk kell. A legjobb, ha mihamarabb tisztázzuk, ha időt szakítunk önmagunkra, ha a saját csendünkben képesek vagyunk választ találni a kétségeinkre. A múltunk velünk utazik egy életen át, ám nem az első számú szempont, ami meghatároz. Leegyszerűsítve: mindannyian követünk el hibákat, nincs tökéletes élet, döntés, gyakran utólag kristályosodik ki egy-egy helyzet, amelyben nem megfelelően cselekedtünk. Megengedővé kell válnunk önmagunkkal szemben.

Ez a kulcsmondat ugyanis nem azt jelenti, hogy nincs objektív rálátásunk viselt dolgainkra, egyszerűen elengedjük a túlzott megfelelési kényszert és „tökéletesnek kell lennem” gondolkodásmódot; ezáltal az attitűdünk is sokat változhat. Meg kell tanulnunk, hogy a tökéletlenség nem szégyen – és a hibáink elsősorban azért vannak, hogy fejlődjünk általuk, tudásra és tapasztalatra tegyünk szert, ami épít, többek leszünk, még ha kezdetben nehezen is viseljük.
Legyen a jelszavunk vagy hitvallásunk: „elfogadom a múltam, ám igyekszem a jövőben azokat a hibákat, amelyek toxikusan hatottak rám, a lehető legkevesebbszer elkövetni”. Tehát nem közömbössé és nemtörődömmé kell válnunk ennek révén, csupán a tökéletes mint valami idealizált kép, nem létezik. És csak azért helyezzük élőtérbe az életünkben ennek elérését – ami egyébként is abszurd –, hogy újabb szinteket ugorhassunk meg, jobbak legyünk, és kicsit közelebb kerüljünk ehhez az elérhetetlen állapothoz.

Egy dolog biztos: egy kiegyensúlyozott érzelmi állapot eléréséhez barátságban kell élnünk önmagunkkal, nem szabad megfojtanunk magunkat az elvárásainkkal, és el kell tudnunk fogadni azokat a dolgokat, amelyeken már képtelenek vagyunk változtatni, ám a jövőben – ha hasonló szituációra kerül sor – cselekedhetünk okosabban is.

Sok mindent cipelünk a múltból, ugyanekkor rengeteg mindent lebonthatunk arról a képzeletbeli falról, ami mögöttünk van, és meggátolja, hogy harag nélkül, békében nézzünk vissza egy-egy időszakra. Személyiségfüggő, kinek mi válik be. Van, aki eljár terapeutához, van, aki a legjobb barátjával beszéli ki, és ez okoz számára áttörést, feloldást. Van, aki pedig a csendet választja, és egyedül próbál válaszokat keresni. Ez is egy önismereti praktika, és segít közelebb jutni a kiegyensúlyozott élethez, a stresszmentesebb hétköznapokhoz.

• elfojtás múlt traumák feloldása

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!