Szorongó, neurotikus, kapcsolatfüggő nemzedék vagyunk. Mérgező emberi kapcsolatok szorításában fulladozunk, ki nem mondott szavak, elfojtott feszültség, és tisztázatlan, szőnyeg alá söpört sérelmek szorítják, kaparják torkunkat. A vészcsengőt ezerszer meghúzták már odafent, mégsem csomagolunk, vagy menekülünk fejvesztve a helyszínről. Pedig óriás, ordító, égre írt jelek vannak, hogy semmi dolgunk bizonyos emberekkel, mégsem olvasunk belőlük.

Tudod, mit mondok? Ha az a kényelmetlen, nyomorító érzés furdal, és motoszkál a legelején, akkor ne reménykedj, az mindig is ott marad. Szadomazo tangót járunk, lepaktálunk az ördöggel, és egy ágyban alszunk az ellenséggel. Valamikor nagyon régen megbomlott az ősbizalomba vetett hitünk, a méltóságot elengedtük, és mindig elkapunk valakit, mint hányódó tengeren a deszkát, csimpaszkodunk bele, függünk tőle, és manipulálhatóvá válunk.

Nem vetted észre, hogy vannak, akik mindig csak arra várnak és életük szálait úgy fonják-alakítják, hogy mindig csak rájuk vigyázzanak? Gyermekké teszik önmagukat, és ebben a kényelmes, passzív kiszolgáltatottságban éli napjait, ilyen támaszkodó kapcsolatban találnak kényelmet. Jó szorosan kikarózva, támasztékkal képesek csak megőrizni az egyensúlyt, és ha érkezik egy vihar, vagy bármilyen természeti katasztrófa, darabjaira hullnak, eldőlnek, összezuhannak, mint a gyenge, tavaszi palánta. Egyedül virágozni, szoros gyökerekkel talpon maradni, tépáztatva lenni jégesőben, orkánszerű szélben, és kései fagyban, elhajolni, majd ahogy a nap kisüt, simogató sugaraitól erőre kapni és újra felállni, az érdemel tiszteletet. Ma ki érdemel tiszteletet?

Jobb egy rossz kapcsolatban, mint egyedül? Túl elfoglaltak, és fásultak vagyunk még ahhoz is, hogy megválaszoljuk ezt a kérdést. Inkább érveket és ellenérveket sorakoztatunk egymás mellé, pro és kontrát, méregkeverő lakótársunk mellett, és ellene szóló érveket, aztán a konklúziót mindig egy gyáva, egyedülléttől megriadt nyuszi vonja le, aki halálosan megrettent attól, hogy már nem egy támaszkodó párkapcsolatban kell elszívnia a másiktól az oxigént. A mérgező párkapcsolatban valóban méregkeverők pusztító, toxikus liánok, rátekeredünk a másik nyakára, és lassan, módszeresen kigyomláljuk a kapcsolatból mindazt, amitől igaz és tiszta lehetne. Ügyesen, bűnjelek hátrahagyása nélkül kinyírjuk a szerelmet, a kezdeti lángolást, a bizalmat, a tiszteletet, a rajongást, és az őszinteséget. A szőnyeg alá söprés tudományát tanfolyamokon kellene oktatnunk.

• autonomia önértékelési zavar párkapcsolat társfüggőség

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!