In memoriam Pablo Picasso

Gondolkodtál már azon, miért szokás azt mondani valakiről, hogy „úgy rajzol, mint Picasso?”Miért nem da Vincit, esetleg Dalít mondunk? Igaz, hogy leghíresebb képei a laikus szemnek olykor krikszkrakszoknak tűnhetnek, Pablo Picasso, a 20. századi avantgárd spanyol képviselője, igenis a világ egyik legjobb festője volt. Meg persze zseni, és nőfaló is egyben.

Pontosan 134 éve született a híres festő, eredeti nevén Pablo Diego José Santiago Francisco de Paula Juan Nepomuceno Crispín Crispiniano de los Remedios Cipriano de la Santísima Trinidad Ruiz Picasso, a spanyolországi Malagában. Világrajövetele drámába illő: a kisfiú lilán és légzés nélkül született, amiért először holtnak hitték, ám nagybátyja szivarfüstjét beszippantva végül mégis felsírt (más kérdés, miért dohányoztak az újszülött közvetlen közelében). Mégis a tragikus körülményeknek köszönheti a szerencséjét: a súlyos oxigénhiány miatt agyának bal félteke alig-alig, a jobb viszont csodásan fejlődött.

A kis Picasso szinte előbb tanult meg rajzolni, mint beszélni. Az írást, olvasást és számolást csak tíz éves kora körül sajátította el, az abc-t viszont sohasem tudta megjegyezni. Édesapja rajztanárként dolgozott, és amikor professzori állást kapott a barcelonai képzőművészeti főiskolán, fiát is ebben a szellemben oktatta. Sőt, a legenda szerint Picasso alig múlt 9 éves, amikor apja saját palettáját és ecseteit ajándékozta neki ünnepélyes keretek között. A festészethez szükséges többi tudást először itt, a barcelonai Akadémián, majd a madridi San Fernando Királyi Akadémián sajátította el a tehetséges ifjú.

Érdekes, de Pablo Picasso festészetében különböző „színkorszakok” is megjelentek, nem pedig csak stíluskorszakok. Imádott kísérletezni. Először, az 1900-as évek elején a „kék korszak” színeivel dolgozott szívesen. Főleg gyászos, komor, ábrándos képek ezek. Miután bejárta Spanyolországot és Párizsba is eljutott, 1901-ben megnyitotta első önálló kiállítását. 1904-ben végleg letelepedett Párizsban, és a sokkal vidámabb „rózsaszín korszakra” váltott. Komédiásokat festett, primitivista képeket alkotott, de ekkor készítette el egyik legismertebb képét, Az Avignoni kisasszonyokat is, ami tulajdonképpen egy aktcsoport volt.

A rózsaszín korszakból a negrista periódusra váltott át, amit a kubizmus követett. Bár meglepő, de a szegényes öltözetű, átlagos külsejű, mindössze 160 cm magas, de rendkívül intelligens Picassot imádták a nők. Mikor egyik szerelme elhunyt rákban, a depresszió elől Rómába menekült, ahol megismerkedett Olga Koklova balett-táncosnővel, akit 1918-ban feleségül vett Párizsban. Fiúk, Paulo 1921-ben jött a világra. Ámde nem új fordulat, hogy a férfi hamarosan ráunt a féltékeny feleségre, és egy sokkal fiatalabb szeretőre cserélte. A mindössze 17 esztendős Marie-Thérése Walter a múzsája is egyben, festmények és szobrok születtek ihlete nyomán. A festőnek azonban ez sem volt elég: vadul kereste a szenvedély lángját, ezúttal Dora Maar jugoszláv fotográfusnő személyében, aki volt annyira eszes és talpraesett, hogy magához láncolja a festőt, de még neki sem sikerült örökre.

A képgalériáért kattints a képre!

Picassot egy darabig lekötötte a spanyol polgárháború, a ’30-as években visszalátogatott szülőföldjére, és ekkor készítette valaha volt leghíresebb festményét, a Guernicát is, emellett ecset helyett előszeretettel ragadott tollat ebben az időszakban: színdarabokat és verseket írt – melyek hemzsegtek a helyesírási hibáktól. A háború után belépett a kommunista pártba, békekongresszusokra járt, majd a Rivériára költözött. Mint már megszokhattuk tőle, az új élethez új asszony dukált, ezúttal a 21 éves Francoise Gilot volt az „áldozat”, 1944-től 1957-ig. Állítólag ez már „kivételes” románc volt, merthogy a festészet is összekötötte őket… Szerelmükből két gyermek, Claude és Paloma születetett, de idővel a festő teljesen érdektelenné vált párja, és a gyerekei iránt is. Már-már betegesnek mondható az a fajta kötődésképtelenség és megcsalási kényszer, amivel a Mester szerelmeit kínozta.

Egyik utolsó párját, Jacqueline Roque-ot 1961-ben vette feleségül, de időskorában még kiváló libidónak örvendett, szóval aligha élhették túl újabb megcsalás nélkül a kapcsolatot. A sors iróniája, hogy 1965-ben prosztataműtéten esett át, amitől megcsappant az önbizalma. Élete utolsó nagy kiállítására 1970-ben került sor Avignonban, a Palais des Papes-ban. Utolsó képeit kétségbeesés szőtte át, de leplezetlen erotika fűszerezte. 1973. április 8-án bekövetkezett halála egy művészeti korszak végét jelentette. És hogy miért mondjuk, hogy „úgy fest, mint Picasso”? Azért, mert ő olyan kivételes tehetség volt, amilyet a világ évszázadonként csak egyszer lát. 92 hosszú évének minden pillanatát szenvedéllyel és sugárzó vitalitással élte meg. Mert életének minden pillanatában szerelmes volt – s legnagyobb szerelméhez, a festészethez örökre hű maradt. Nyugodjék békében!

Helle Robertina