Hol vannak a határok?
A gyerekek állandóan keresik a határokat, mondják családos barátnőim. Szerintem nem csak a gyerekek, a felnőttek körében éppúgy előfordul a jelenség, s hogy ez normális-e vagy sem, nos, megoszlanak a vélemények…
– Mindig, minden kapcsolatban keresik az emberek a határokat – mondja a barátnőm – nincs kivétel, és ez talán valahol normális is. Az embernek pedig az a dolga, hogy minden körülmények között álljon ki magáért, szóljon, ha nem úgy bánnak vele, nem úgy kezelik, ahogy kellene, határozza meg, hogy mit tehetnek meg vele, miben partner és miben nem. Ha ez nincs így, akkor hozza magát az ember kellemetlen helyzetbe, akkor uralkodnak rajta, akkor nézik hülyének. Figyelni kell az emberi kapcsolatokra, bármilyen közelségűek, mélységűek legyenek is. Nincs a határokkal semmi gond.
- Nem értek egyet a meglátásoddal - mondom. – Szerintem az ember – persze ideális esetben – nem addig megy el, míg a másik határai engedik, hanem amíg a saját határai nem állítják meg. És ez az igazi felelősség. Mindenkinek rendelkeznie kell egy belső iránytűvel, erkölcsi normával, ami alapján eldönti, hogy mit tehet meg, és mit nem. A barátaimról pl. alapvetően azt gondolom, hogy legtöbbjük akármilyen vagány személyiség is, soha nem keresi a másik határait. Mindig határozottak, és nem élnek vissza más gyengeségével, kiszolgáltatottságával, vagy bármi mással.
- Engem sem érdekelnek azok az emberek, akik azt figyelik meddig mehetnek el – mondja Petra. Volt egy kapcsolatom, ahol az első néhány alkalom után azt tapasztaltam, hogy a másik folyton azt keresi meddig mehet el, megbánthat –e vagy sem. Csak álltam és néztem. Szánalmasnak találtam, és egy pillanat alatt eltűnt belőlem minden érdeklődés az irányába – unalmas és gyermeteg lett a szememben. Azt láttam, és hiszem, hogy így van, hogy a bizonytalan emberek viselkednek így. Azok, akik félnek, hogy kevesek a másiknak, hogy egyszer majd nem saját akaratukból ér véget a kapcsolat, hanem a másik dönt így. Ezért keresik a határokat, ezért próbálnak uralkodni, manipulálni. Ezek az emberek egyáltalán nem vonzóak számomra. Ráadásul a hülye viselkedésükkel előbb-utóbb elérik, hogy a legvadabb félelemeik megvalósuljanak. Aki biztos magában az nem fél, az bátran vállalja azt is, hogy megsérülhet, hogy nem mindig neki kedvez az élet, szóval hogy igazán él!
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez