Hol van az érzés?
Felébredsz, az órára pillantva látod, hajnal van még. Fel kellene kelned, de ehelyett csak arra gondolsz, hogy megint egy „még egy” nap. Nem tudod, hogy akarod-e, csak azt, hogy muszáj. A szemeid még lehunyva, de máris érzed, ahogyan dübörögni kezdenek a gondolatok a fejedben és az érzések a szívedben. Az érzések, melyek nyughatatlanul, újra és újra előtörnek.
Az embernek rengeteg mindenre van igénye és még akkor is, ha azt gondolod, mindened megvan. Gyakran előbukkan egy gondolat, ami nagy nehezen rádöbbent arra, hogy hiába is hitted, nem teljes a kép.
Ilyenkor szeretnénk azt érezni, hogy bárcsak megszűnhetnénk egy percre csak, vagy csírájában elfojthatnánk azt a szunnyadni nem tudó érzést, ami beférkőzik a bőr alá és nem hagy nyugodni. Miért akarunk olyat, amit nem volna szabad? Vagy tulajdonképpen erről szól az élet? Meg kell tanulni, hogyan kell jól választani, jó döntéseket hozni?
Mi van azokkal az élethelyzetekkel, amikor a körülmények adottak a normál, bár kissé egysíkú élethez? Nyugalom van, békesség és el is hisszük, hogy nekünk ez kell, erre van szükségünk... de valóban így van ez? Vagy csak a félelem és az elfojtás uralkodott el felettünk? Ez egyáltalán a mi, saját ösvényünk? Hol vagyunk mi ebben a történetben?
Amikor valami, olyan erős impulzust vált ki belőlünk, hogy fenekestől felfordul a világunk, akkor az egy igazán felemelő, ugyanakkor ijesztő érzés, mert kiszakít a monotonitásból és újra életre kelt. De ha mindez, akkor történik meg, amikor mi hisszük, vagy hinni véljük a stabil életünket, akkor rá kell döbbennünk, hogy becsaptuk magunkat hosszú-hosszú ideig.
Sokszor az emberek képesek önmagukat átverni, annak érdekében, hogy ne kelljen szembenézniük a valósággal, miszerint az, amiben eddig éltek, csak egy szépen felépített kártyavár. Persze tudjuk jól, mindenki a maga által felállított bástyákkal van körbebarikádozva, ami egy másodperc tört része alatt össze tud omlani, ha belénk vágódik az érzés. Nem tartom önzésnek azt, ha valaki fél feladni a kis biztosat, a nagy bizonytalanért, azonban gyávaságnak már inkább annál inkább, mert tény, újra kell építeni az életet, hiszen egy teljesen új fejezet kezdődik majd el, de szokták mondani, a rombolás áldás az újrakezdéshez.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez