Hol hagytál el?
Talán csak most kezdem érteni, hogy ez sokkal egyszerűbb,hogy ez a valóságban nem is olyan bonyolult. Csak egyszerűen nem jön könnyen. Mert mind tudjuk, hogy létezik, csak mindig máshol keressük és néha a tévedés túl sok időt vesz el tőlünk, míg rájövünk, hogy az egyetlen megoldás, hogy nem sietünk.
Néha úgy érzem unalmasak a napjaim, hogy az egyetlen öröm forrásom az, ha elmondom a barátnőmnek, hogy aznap mi történt velem. Sokszor aggódom, hogy mi lesz majd, hogy mindjárt megint egy kicsit közelebb kerülök a kiszámíthatatlanhoz. Vannak napok, amikor azt hiszem bele tudnék őrülni a várakozásba, mert nem értem miért van rá szükség, pedig tudom, hogy van. A napokban már úgy is éreztem magam, mintha ez az egész csak egy illúzió lenne, mert lehet, hogy csak elképzeltem és talán túl sokszor tettem meg. Nehéz az a sokféleség, az aki vagyok.
Nem volt ez mindig így, most sem jó ez így. Annyiféle módon mondhatnám el, hogy mi a probléma velük, veletek és mindenkivel, de nem érdemes rá a szó, csak annyi, hogy ez itt most így nem jó.
Amíg valaki oldalán élsz, fogalmad sincs róla milyen sokat tesz hozzá a mindennapjaidhoz, amíg ott van addig nem tudod milyen, ha csak elképzelésekből tudsz táplálkozni. Mert a mindennapokban nem mindegy, hogy ki kérdezi meg tőled, hogy milyen volt a napod. Mert az, hogy ezt megkérdezzék tőled, az nagyon fontos dolog. Általában akkor ül az ember vállára a hiány nagy gondolata, amikor a jövőre gondol, mert akkor mindig olyan dolgok jutnak az eszünkben, amikre vágyunk, amik még nem értek el hozzánk. Lehet a jövő minden és semmi, sőt ez még egyszerre is megtörténhet.
A legnehezebb dolog, amikor a nagy érzelmeket várjuk és közben elfelejtjük, hogy akaratunk ellenére már mi sem működünk úgy, mint régen. Megpróbálunk álarcokat osztani, pedig a találkozás lényege, hogy egy új ember hoz magával új dolgokat. Csak mi ezt nem akarjuk megérteni, mert könnyebb a jól megszokott és előre megformált képet ráhúzni valakire, akiről rövid időn belül kiderül, hogy pont az ellentéte az elképzelésnek. Pedig, attól még érdemelne valamit, valamit ami nem ilyen komplikált. Egy új embert, aki nem fél újra kinyitni a szívét, sem megmutatni önmagát. Már az is szerencse, ha jókor jön az a valaki, már akkor is nyertünk. Miénk lehet a pillanat, amiben egyikünk sem siet, mert a helyén van, mert ott akar lenni és majd csak akkor indul el újra ha ő úgy gondolja. Nincs ármánykodás , nem kell feleslegesen játszani, csak az új dolgokat megérteni.
Már mindegy, hogy mit akarok, mert az számít hogy tudom, ahogy azt is hogy mit nem. Megtanultam, hogy sokszor nemet kell mondani, még arra is amit szeretünk és ez egy nagyon fontos szabálya az életnek. A gimnáziumban kéne megtanulnunk, hogy milyen elengedhetetlen kelléke lesz az életünknek, hogy sokkal többször kell ésszel döntenünk. Nincs miért, csak mert. Meg kell tennünk, hogy tudjuk a szívünk biztonságban van. Sokan taktikának csúfolják, de az ész jó barát, főleg akkor, ha nagyon eltévedtünk. Akkor jó hinni neki és sarkon fordulni.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez