Az első találkozás különleges, szavakkal aligha leírható. Benne százezer perc várakozása van, egymás tekintetében elmerülés, hormonok hullámzása és színtiszta vegytan. Az első találkozás páráját, atmoszféráját kellene tartósítani, de nem ám dátumozva felrakni a kamra hátsó polcára, és soha nem elővenni többet.

A nő csábító, a férfi vadászó, és hódító. De hogyan tartható fenn a férfi vadászösztöne egy tartós kapcsolatban? Boldogan élünk, míg meg nem halunk, és elfelejtjük, már hogyan nyílik a szenvedélyt tartósító üvegcse. Nem szagolunk bele, nem szívjuk magunkba, és nem használjuk azt egymást megőrjítő és újra tűzbe hozó saját készítésű feromon parfümként. A hétköznapok szürkeségén túl már nem hívjuk újra táncba a szerelmet.

Jelképesen elkészítettük a szerelmi bájitalt, és meg is itattuk kedvesünkkel, majd azt gondoljuk, életre szóló szerelmi kötést alkalmaztunk. Holtomiglan, holtodiglan punnyadunk, és e pillanattól kezdve elegendő a passzív részvétel, és a kezdeti égszakadás-földindulás, vagyis szerelmi eufória tenger méltatlanul langyos állóvízzé párolog. Ahol tűz volt, ott mindig lesz parázs, mondják. Való igaz, de a parázs sem szítható örökkön örökké, főleg, ha elsétálnak mellőle és magára hagyják, új tűzrakó helyet keresve. A tűzet meggyújtottam, őt választottam, ragaszkodom hozzá, ha kell, órákig bajlódom a parázs felszításával, míg végül megjelenik az a kicsi láng. Nekem mégis megéri a várakozás, és a belefektetett energia, mert ő kell, ezért nem hagyom a parazsat kihunyni.

Boldogan élnénk, míg meg nem halunk, de fogalmunk sincs, hogyan kell azt csinálni. Beleraktak minket egy vadi új, extrákkal felszerelt, hibátlanul működő gépezetbe, egy ideig élvezzük, hogy megy magától minden, mint a karikacsapás, nekünk csak a csodás, idilli kilátásban és egymásban kell gyönyörködnünk, na meg egymás kezét szorongatnunk nagy boldogságunkban. Telnek az évek, és a gépezet már nem működik olyan olajozottan, itt-ott karbantartásra, javításra szorulna, de legyintünk, elmegy az még. És a nagy szerelmi semmittevésben egyszer csak elkezdődik az egymás mellett elvagyunk állapot rezignáltsága. Sokan eleresztjük magunkat, mindenféle értelemben, és egyre kevésbé leszünk az a valaha vágyott, titokzatos és megszerzendő nő a társunk szemében, akik korábban voltunk. Már nem fordítunk elég energiát a kapcsolatra, és csodálkozunk, hogy a másik sem teszi. Hogyan adjak is, meg nem is? Hogyan maradjak titokzatos, és nyílt egyszerre? Hogyan biztosítsam őt a szerelmemről, hogyan adjak tartósan érzelmi komfortérzetet, miközben elég bizonytalanságot is egyszerre, hogy érdekes, misztikus, vágyott maradjak, és ő harcoljon értem? Balanszírozás kérdése az egész?

• férfi nő párkapcsolat vadászösztön

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!