Milyen érdekes, hogy ami tudat alatt meghatároz minket, az, amikor tudatossá avanzsálódik, akkor mindig formabontó jelentőséggel fog bírni.

Milyen érdekes, hogy amikor valaki határozottan állítja és már-már követeli azt, hogy legyél nyugodtan önmagad, merj őszintén viselkedni és létezni és olykor megbolondulni, akkor ez a személy lesz általában az is, aki gondolkodás nélkül le fog kurvázni téged és azt állítani, hogy nem is vagy önmagad vagy ez már nem pálya, mikor valójában a legnagyobb biztonságban érzed magad mellette (is). Vagy legalábbis, amikor elkezded engedni a saját hangodnak, hogy magára találjon.

• Milyen érdekes, hogy hol és milyen körülmények között jön elő az a múlt eseménye, amiről már igazából el is felejtkeztél.

Ezek a gondolatok mentén haladva, június 9-én jött ki Baba Aziz legelső albuma a R.I.P, ami egy végtelenül színes és formabontó megjelenés. Ha egy műfajt kéne választani, azt hiszem akkor bajban lennék, hiába van a soul kategóriába berakva. Van itt minden, aminek lennie kell: ének, rap, zongora, beszéd. Imádom, hogy nem lehet sehová nyugodt szívvel besorolni, és imádom azt is, hogy valójában egyáltalán eszedbe se jut, hogy be kéne címkézni.

Baba Aziz nem lépett fel soha élőben, és nem is tervezi. Az albumkészítés, az alkotás egyszerű hobbi, szenvedély, szerelem, függetlenség, felhőtlenség és nem pénz, illetve hatalmi játszmák kérdésköre. Úgy van benne az egyediség, a folyamatosan megújuló képesség, hogy igazából nem is törekszik rá görcsösen és mindenáron. Az egész R.I.P album olybá’ tűnik, mintha egyetlen egy végtelen hosszú számból állna: nem tűnnek fel a dalok közti szünetek, a különböző együttműködések más előadókkal, a mondandók rezonálnak és reflektálnak egymásra olyan tűpontosan, hogy az albumon lévő 14 dal szinte egybeolvad.

Beton.hofi is - szerintem legalábbis -, ebben a közös számukban jobban meg tudja mutatni azt a komoly és mélyebb személyiségét, ami azért lássuk be, nem mindig jön elő a saját karrierje során. A hangszíne, az általa előadott sorok beilleszkednek Baba Aziz személyiségébe és a világnak üzenő mondandójába: teljesen reálisnak látod, nem lökik ki egymást, nem érzel hamisságot, nem érzed azt, hogy ez csak egy megjátszott szerep. A szövegek nincsenek lebutítva, nem egy leegyszerűsített igazságot kapunk, ami szántszándékkal primitívebb s hétköznapibb olyan tekintetben, hogy mindenki gondolkodás nélkül megértse a lényeget, hanem a maga nemességében nyers. A hallgatása közben nem az jön le, hogy az előadó feljebbvalónak gondol minket, akik hallgatják, nincs is alárendelés, egyenjogúság van. Érted, ami itt zajlik, ami bennem zajlik, ami benned zajlik, hiszen mindannyian emberek vagyunk ugyanazokkal a problémákkal, gondolatokkal, kapcsolati- és egzisztenciális küzdelmekkel egyaránt. Mindenki átélt már egy szakítást független attól, hogy ő szakított-e a másikkal vagy vele szakítottak-e. Mindenki volt már felettébb őrülten lázadó jellem, sőt, megfelelési kényszerrel is megáldott, aki önmagát is még kereste, és mindenki élt már át szürkébb napokat, amikor nem tudta merre tovább. Mindenki hajlamos arra, hogy megkérdezze önmagát és a világot körülötte. Mindenki hajlamos arra elbagatellizálja az érzelmeket, a gondolatokat, a tetteket. Mindenki hajlamos arra, hogy lehajtsa a fejét és némán meneteljen előre vagy épp meneküljön saját maga elől is. Senki sem születik tökéletesen és bátran, saját hangon. Mindenkinek van egy útja, harcai, démonjai, sőt, az élet kivétel nélkül leckéket ad nekünk. Senki nem ússza meg a valódi életet.  

„Nem süket vagyok, hanem vak

Kurva anyád, mi a faszt ugatsz?

Hol az album? már mindenki rég kirakta

Az összes csajom AKC-t hallgat ma

Minek nyomulsz, ha én békén hagylak?

Tényleg túl távol…

Baba Azizt itt senki sem érti

Ti csak roadman-ek vagytok, nem tudjátok, hogy lehet boldogan élni

Itt az igazi szavakat kevesen kérik

A végén nem marad GANG, mind egyedül fogunk a pokolban égni, (...)”
(Baba Aziz feat Beton.Hofi – Túl Távol)

• baba aziz

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!