Kapcsolatok, szerelmek, csalódások, nevetések, sírások… Amiken keresztül megyünk az életünk alatt, az nem egyedi, de mégis mindenkinél másképp csapódik le. Van, akiben maradandó sérüléseket okoz, vannak, akikben pedig egy egészen új világot nyitnak meg.

A minap elgondolkoztam azon, hogy vajon mi az, ami fontosabb: tudatosságra törekedni és így megalapozni az érzelmi életünket is, ezzel esélyt adva egy kiszámíthatóbb jövőnek, vagy elfogadni azt, ha az élet letesz elénk egy helyzetet, amivel talán még magunk sem tudjuk, hogy mihez kezdjünk, mert talán elsőre ijesztőnek tűnik belevágni az ismeretlenbe. Hiszen az új dolgok legtöbbször teljesen kívül esnek a komfortzónánkon és, talán mert legbelül félünk mindig a boldogságtól, vagy csupán attól, hogy a boldogság velejárója lehet a csalódás is. Kockázat nélkül azonban nincs győzelem. Ha valaki fél a boldogságtól annak két oka lehet: vagy nem áll még készen, vagy nem szereti még eléggé saját magát ahhoz, hogy elhiggye, megérdemli mindazt, ami neki most kijár, mert igenis kijár!

Mindenki megérdemli a neki járó jót, csak törekedni kell arra, hogy belül is rendben legyünk önmagunkkal. Ugyanis a félelem sohasem lehet opció. Bármennyire is szeretnénk bebújni mögé. Az idő nem áll meg, és történhetett a múltban akármi is, akkor is tudnunk kell, hogy minden értünk történik. Hosszútávon az élet értünk rakosgatja le a köveket. Hiheted azt, hogy az egész világ ellened esküdött össze, amikor egyedül állsz a nagy semmiben, és nem tudod eldönteni, hogy ugorj-e… de előbb-utóbb igazolva lesz, hogy minden jól van így. Aztán, amikor majd szemben találod magad valamivel, ami újra elkezd életre kelteni, akkor rá fogsz döbbenni arra, hogy minden addigi nehézség és szomorúság megérte. Megérte ezért a most elérkezett pillanatért, ami nagyon félelmetes lesz. Persze, mint a jó dolgok általában nem hullnak csak úgy az ölünkbe, illetve de, belehullik, azonban onnantól kezdve tennünk kell érte. Nem hagyhatjuk, hogy a kétségek átvegyék felettünk a hatalmat, mert van az úgy, hogy a jó dolgok hamar köddé válnak, ha nem teszünk semmit. Ha a félelem uralta gondolkodásunk kiveszi kezünkből a kormányt, akkor tényleg egy valós veszteség fog minket érni. Nem tudunk mindig jól cselekedni, ez tény, de meg kell küzdeni a magunk boldogságáért, mert senkinek nem kívánok olyan perceket, amikor tudja, hogy éppen most abban a pillanatban csúszik ki a kezei közül valami, amire hosszú ideje várt. Túl rövid az élet ahhoz, hogy elengedjünk valamit, amire legbelül már jóval korábban fel voltunk készülve, mint hisszük. Tehát összességében a válasz arra, hogy mi a helyes út az érzelmek tekintetében? Akkor én mindenképpen a második opció mellett teszem le a voksomat. Inkább élek egy olyan életet, amiben benne van a lehetősége annak, hogy fájdalom is fog érni, de megismerem a valódi boldogságot, félelmek nélkül, mint sem hogy úgy éljek, hogy a monotonitás és a hétköznapok álarca nyugalomba helyezze a lelkemet ideig-óráig. Egy dolgot kell mindig értenünk és éreznünk, azt, hogy a szeretet minden formája reményt ad…

„Van tűz, melyet eloltani nem mer felejtés, félelem se: égten ég.

Ó, hogy emlékezem most, félve-vágyva, rózsaszín, száraz ajkad vonalára.”

• boldogság érzelmek lélekhangok szerelem

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!