Az őszinteség azt jelenti, hogy lecsupaszított lélekkel, semmit sem rejtve jelenek meg előtte. Mégsem vagyok nyitott könyv, nem akarja múlt- történeteimet újra és újra átlapozni, nem elemez ki semmit, nem vár magyarázatot, és nem ítél meg. Múltam csomagját a hátamon vittem, úgy érkezem a szerelem oázisára. Pihenni vágytam már, le akartam pakolni, akartam, hogy végre minden kósza mozaikdarabka helyére simuljon zaklatott életemben.

Igazi lélekwellnesst akartam, egy életen át tartó léleksimogatást, szívzuhogást, titkok és szépítések nélküli meztelenkedő lelket. Ő nem kezdett el a tudtom nélkül szelektálni a múltam pakkjában, mert nem csupán a szépségest, a boldogítót szándékozott megtartani belőlem, és azt, amivel büszkélkedhet. Nem álpozitív gondolatoktól túltengő dekorációt akart, sem folyton hamisan mosolygó kelléket, laza szabadidőpartnert, vagy amőbapárként mindig jelenlévő támaszt.

Nem állított fel képzeletbeli beléptető kapukat, nem csatolt a karomra megkülönböztető karkötőt. Nem vizsgált, nem világított át, mielőtt az életébe engedett. A múltcsomagban ott van még a takargatni való, ott van az is, amit legszívesebben örökre vastagon lefednék, hadd semmisüljön meg a képzeletbeli lélek-hibajavító védő takarása alatt. Neki ki mertem mondani, ami voltam: ez voltam, ezt tettem, így bánt el velem az élet, és már tisztán látok, hol rontottam el, hogy nekem is benne volt a kezem, bűnrészes voltam az életem félresiklásánál. Ő tudja, megtanulta, hogy kár az időt olyanra vesztegetnie, aki az idő múlásával is képtelen kimondani ezeket a szavakat, aki a törött darabokat még mindig a háta mögött rejtegeti. Aki leteszi végre a csomagjait a küszöbén, és engedi belőle kipakolni az összes csalódást, szívfájdalmat, hazudozást, és megaláztatást, őt minden nap egyre közelebb engedheti, neki elegendő helyet kell hagynia, hogy leüljön az asztalánál.

Én is csomaggal érkeztem, és olyan ember mellett döntöttem, aki segít kicsomagolni. Egy napon felébredtem, és azt tapasztaltam, már nem nyomaszt semmi sem, és nem kellett a múltcsomagot egyedül kiszelektálnom, nem kellett jó és rossz feliratú dobozokat gyártanom. A léleknyomorítót az elfelejteni valót nem kellett megsemmisíteni, elégetni, vagy a helyét fertőtleníteni. A sokadik együtt ébredésünkkor egyszer csak azt éreztük, hogy könnyű lett a szívünk, a korábban lélegezni sem hagyó emlékek kénes lánggal maguktól elégtek, megsemmisültek. Élettelen, felszálló hamuként időnként még jelen vannak, de már nem zavarnak, üresek, nincs jelentőségük. A múlt méregfoga kihúzva, harapása is ártalmatlan, nincs hatással ránk többé.

• múltfeldolgozás őszinteség sebezhetőség társkapcsolat

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!