Bányai Miklós sokáig síversenyzőnek készült, majd tizenévesen a színészet mellett döntött. Kaposváron tanult, majd Egerben játszott, manapság pedig többnyire Los Angelesben él, világhírű amerikai sorozatban szerepelt, és Julia Roberts-szel is forgatott. Jelenleg itthon tölt pár hónapot, így lehetőségünk volt életről, színészetről, és mindarról beszélgetni, hogy mi céllal lehetünk itt a Földön.

Ha belegondolunk, egy színész esetében tulajdonképpen kézenfekvő, hogy Los Angelesben éljen. Te tudatosan, a karriered miatt választottad ezt a várost, vagy csak véletlenül, más okból keveredtél oda?

Volt egy nagy feladás úgymond az életemben, ami Egerben történt, amikor még ott játszottam. Egyszerűen úgy éreztem, hogy az életemben minden összeállt ahhoz, hogy meghozzak egy nagy, meghatározó lépést. A konkrét ok, ami miatt az akkori életemből a kilépést jelentette, a szerelem volt, így kerültem Mexikóba. A feladást egyébként nem negatívumként éltem meg, szerintem sokszor helytelenül gondolunk erre a kifejezésre. A döntésemnek -miszerint változtatni akarok – köszönhetően az élet is egy új arcát mutatta számomra.

Az, hogy valaki a húszas évei elején nekivág a nagyvilágnak, és gyakorlatilag egyik napról a másikra egy meglehetősen távoli kontinensre költözik, eléggé meseszerűen hangzik. Mégis mi volt a konkrét motivációd, amiért egy ilyen nagy lépés mellett döntöttél?

Úgy gondolom, hogy elég korán kezdtem el felnőtt életet élni, és belépni a mókuskerékbe, amire belülről cseppet sem voltam még felkészülve, hiszen jócskán volt még bennem kalandvágy. Aztán azon kaptam magam, hogy 23 évesen arról szól az életem, hogy vajon be tudom-e fizetni a számlákat. Telt egyik munkanap a másik után, és rájöttem, hogy nincs sok értelme 80 évig úgy élni az életet, hogy csak menekülök előre. Ekkor döntöttem úgy, hogy irány Mexikó, és lesz, ami lesz, meglátjuk, hogy mit tartogat számomra a sors.

Egy ilyen lépésre, hogy a világ másik végére költözöl, fel lehet készülni? Vagy tényleg úgy vág neki az ember, hogy „majd meglátjuk, mi lesz, jöjjön, aminek jönnie kell”?

Mielőtt elköltöztem volna, volt egy fél év, amikor már felmondtam, de nem mehettem el, ez volt az az időszak, amikor lélekben is felkészítettem magam. Szívesebben mentem haza és töltöttem önmagammal minőségi időt, mint hogy például hajnalig kocsmáztam volna az előadásaim után. Ez egyébként nem feltétlenül volt tudatos, valahogy csak jobban odafigyeltem a belső önmagamra, sokkal értelmesebben éltem az életemet, amitől boldogabb voltam, és végül így, sokkal kiegyensúlyozottabban utaztam el.

Hogy jött Mexikó után Los Angeles? Oda is a szerelemnek köszönhetően kerültél, vagy az esetleg már munka miatt történt?

Igazából véletlenül találkoztam egy észt sráccal, akivel beszélgettünk, kiderült, hogy ő is színész, és én is az vagyok, ő volt az, aki elültette a bogarat a fülemben, hogy lehet, hogy jó lenne, ha átmennék Los Angelesbe. Ráadásul úgy éreztem, annyi mindent megtapasztaltam Mexikóban, hogy talán ezzel a tudással jobb lenne nemzetközi irányba nyitni, és egyelőre még nem hazajönni. Így egy évvel később elköltöztem Los Angelesbe, ami nyilván azért nem egy ennyire nagyon egyszerű folyamat, de ott folytattam az életem, és ott jártam castingokra.

Hihetetlen harmóniát és kiegyensúlyozottságot sugárzol. Hogyan sikerült ezt elérned? Hogyan jutottál el onnan, hogy nem tetszik a mindennapos mókuskerék, egészen idáig?

Sokáig azt hittem, hogy velem van a baj, hogy nem tudok alkalmazkodni és beilleszkedni. Nem értettem, hogy hogy is van, vagy miért van ez az élet, vagy ez a dolog, amit életnek nevezünk. Nekem valahogy nem volt ilyen egyértelmű, hogy fel kell kelni, becsomagolni az ebédet, be kell menni dolgozni, amihez nincs is kedvem, majd hazamenni, lefeküdni aludni, aztán kezdődik minden elölről. Utána jött az a bizonyos pillanat, amikor egyszerűen csak tudtam, hogy most nem gondolkozni kell, hanem cselekedni. Ezt követően utaztam el, onnan már egyszerűen csak ment minden magától.

Nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy szerepeltél egy nemzetközi szinten is ismert és sikeres amerikai sorozatban, a Drakulában. Milyen érzés volt egy ilyen szuperprodukcióban részt venni? Mennyit tett ez hozzá a karrieredhez?

A Drakula az amerikai NBC saját gyártású sorozata, melyben Jonathan Rhys Meyers játszotta a főszerepet, akit itthon leginkább a Tudorok televíziós sorozatból ismerhetnek a nézők. Én Oliver Jackson-Cohen (szintén főszereplő) egyik barátját és kollégáját alakítottam, és a tízből nyolc részben szerepeltem. Nagyon sokat tanultam szakmai szempontból, illetve érdekes volt egy ilyen nagy volumenű filmes produkció részesének lenni. Az is az előnye volt természetesen, hogy ennek köszönhetően egy nagyon jó ügynökséghez kerültem, ami nagynevű sztárokat is foglalkoztat, és sokkal inkább bekerültem a filmes köztudatba.

További fotókért kattints a képre!

Nekem mindig úgy tűnt, hogy az ember, ha színész szeretne lenni, ha nem is tudatosan, de kicsi korától készül erre a pályára. Ez nálad is így volt, vagy esetleg eredetileg más álmaid voltak?

Először 14 éves koromban jött ez az ötlet, úgyhogy akkor még elég gyerekes fellángolás lehetett. Egyszer felvételiztem a Színház- és Filmművészeti Egyetemre, Máté Gáborhoz jelentkeztem, ahol a 3. körben kiestem, addig is azért jutottam el szerintem, mert korábban nem sok közöm volt a színészethez, és úgy tűnik, ez kezdetben előnyömre vált. Így vezetett az út a Kaposvári egyetemre, ahová fel is vettek, majd pedig ott sikerült átvészelnem ezt a 3 évet. 

Miben rejlik az amerikaiak sikere? Mi az, amit másként csinálnak ott, aminek köszönhetően igazán nagy és tehetséges sztárok kerülnek ki közülük?

Minket úgymond agyonvertek a színházban, és előtte az iskolában is. Még mind a mai napig furcsa számomra megélni, hogy bemész egy színi stúdióba Los Angelesben, ahol közepesen tehetséges emberek szárnyalnak, mert a tanárok egy jelenet után elmondják, hogy „ez és ez, meg ez is jó volt, és fantasztikus, és volt még ez, amit kicsit elrontottál”. Tehát azzal kezdik, és azt emelik ki, hogy miben volt az illető jó. Így tudják elsőre nem annyira rátermettnek tűnő emberek sokra vinni, és így még inkább mellbevágó látni, hogy itthon tehetséges, apait-anyait beleadó emberek hogyan adják fel, és buknak el, mert folyamatosan csak azt kapják, hogy mit csinálnak rosszul. Persze azért nem mindenki csinálja így, Máté Gábornak például fantasztikus érzéke van ahhoz, hogy hagyja, hogy szerethesd és élvezd, amit csinálsz, mégis közben a hibáidat is képes eléd tenni. 

Hogyan tovább? Milyen terveid vannak a jövőre nézve?

Most, ha minden jól megy, február környékén utazom vissza Los Angelesbe, ahol remélhetőleg továbbra is folytathatom a munkát az ottani ügynökségemnek köszönhetően. Mára már szerencsére megvan az a szabadságom, hogy van ügynökségem Amerikában is, Londonban is, itthon is dolgozhatnék, tehát nem vagyok kiszolgáltatott helyzetben, kíváncsian várom, hogy mit hoz a jövő. Továbbra is próbálok figyelni a jelekre, amiket az élettől kapok, és kihozni mindebből a lehető a legtöbbet.

• bányai miklós interjú színész

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!