Ha már az első pillanatban nem vagy elég jó!

A randevúzásnak léteznek írott és íratlan szabályai – szerintem legalábbis. Abban mindenesetre biztos vagyok, hogy az alap: a nő tetszen a férfinak, méghozzá úgy, ahogy van.

- A múlt héten történt - kezd bele a barátnőm. - Mentem egy baráti találkozóra, amikor leszólított egy srác az utcán: alapvetően tetszett, ezért szóba elegyedtem vele. Kedves volt, udvarias, barátságos, ápolt, igényes. Azt kell, mondjam, az első megnyilvánulása után olyan érdekesnek találtam, hogy még a találkozóról is képes voltam elkésni miatta. Csak hallgattam és hallgattam, ahogy próbált meggyőzni arról, hogy randizzunk másnap vagy azután. Ott helyben megbeszéltük az életről kialakított véleményünket, kiderült, hogy nagyon hasonlóan gondolkodunk, illünk egymáshoz korban is, életszemléletben is, szóval elvileg minden nagyon klappol, amikor tett egy megjegyzést a külsőmre. Ujjatlan, bő szabású ruhában voltam, amiből tulajdonképpen csak a karom és a bokám látszott ki, így szerintem valójában nem is tudta jól felmérni, hogy nézek ki.

- Nagyon vékony vagy, – mondta – de ez nem baj. A karod is nagyon vékony, ez már probléma, edzened kellene, hogy vastagabb, izmos karod legyen.

Nem jutottam szóhoz a hallottaktól. Miért akar valaki randizni egy olyan nővel, akiben az első pillanatban kivetnivalót talál? Minek az egész műsor, ha már a nulladik, sőt a mínusz egyedik pillanatban azt fejezi ki, hogy nem vagyok elég jó neki? Még épp csak megismerkedtünk, de már kritizáljuk egymást? Aztán mikor továbbmentem azon tűnődtem, vajon beszélgetés közben gondolta-e meg magát, és tényleg nem vagyok az esete, csak elsőre nem jött le neki a külsőm, vagy egyszerűen így áll hozzá a párkapcsolatokhoz. A hibát keresi a másikban minden másodpercben, hogy mi nem jó, min kellene változtatni, és hogyan. Mert azt, ugye, nem mondta, hogy mi tetszik neki rajtam, na, nem mintha hiányzott volna, hiszen valójában nem is ismertük egymást, mégis azt, hogy minek kellene másnak lennie, rögtön szóvá tette. Szeretne randizni velem, ezzel a mondattal váltunk el egymástól, de nem vagyok elég jó neki – tettem hozzá magamban. Elvárások már az első pillanatban, aztán egyre több, míg végül úgy érezzük, megfulladunk a másik mellett, mert soha nem tudunk elég jók lenni. Nem tudunk elég vékonyak lenni, aztán, ha azok vagyunk, izmosabbnak kellene lennünk, ha már annak az elvárásnak is eleget tettünk, akkor jön valami más, mert hibát mindenkiben találunk, ha nagyon keressük.

Agatha Seymour

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!