Sosem szerettem gyengének érezni magam – így azt sem tűrtem jól, ha ezt meg kellett osztanom másokkal. Valahogy mindig elintéztem, hogy egyedül maradhassak ilyenkor, mert meggyőződésem volt: ez a módja.

Ez a gondolatmenet munkált bennem, amikor tudatosan és tudattalan egyaránt, páros lábbal rúgtam ki az életemből azokat az embereket, akik törődni szerettek volna velem. Ha segíteni talán nem is tudtak érdemben, legalább jelen szerettek volna lenni. Nem tudtam elviselni. Magamat, másokat, az egészet.

Nem csak most, hanem soha életemben. Nem csak a baromi nehéz traumák, mondhatni sorscsapások és ösvényváltozások alkalmával, hanem akkor sem, amikor csak félig sérült meg a szívem. Szinte nem is éreztem. Gyógyulni pedig, minek..Segítséget persze kértem. Vittem magamat, gondoskodtam magamról, mert csoda módon mindig találtam magamban szikrát erre. De mindezt egyedül tettem. Egy idő után nem is volt más lehetőségem: a társaságot, a társas kapcsolatot, a kötődést, a tartozást, a biztonságot nem éltem meg. Vajon én kezdtem? Hoztam valamit, ami miatt így kell lennie? Tanították nekem? Tapasztalattal szereztem? Egyáltalán honnan van ez a meggyőződésem?

Fejtegethetjük persze – de a lényeg úgysem ez. Kalamajkát átélni sokféleképpen, sokféle okból lehet. Például úgy, hogy a saját meggyőződésed kivetíted másokra, s ők készséggel visszatükrözik neked: szavak szintjén harsogják neked azt, amit bár tudattalan, de szüntelen hallasz magadban. Egyedül kell!

Először legyél jól – egyedül, magadtól, önerőből – s, ha már jól vagy, jönni fog a társad. A nehézségben, a gyógyulásban, a fájdalomban és feldolgozásban ki simogatná a hátad? Ilyenkor nem vagy alkalmas arra, hogy kinyisd a szíved és vonzd a másik feled. Nem jó a rezgésed. Nem vagy a megengedés állapotában. A vonzásod erőtlen..

Ne azért keress vagy akarj társat, mert jobban szeretnél lenni, mert végre boldogságot szeretnél ölelni. Rossz indok ez, tisztátlan szándék – és nem, az nem számít, hogy eredetileg, ösztönből is ez a vágyad. A sérüléseid gyógyulásra vágynak, s bár a gyógyulásra látszólag teljesen alkalmatlan vagy, azért vidd csak terápiába. A szeretetet, a kimondhatatlant, a láthatatlant, az érintőset, az odaérzőset, a lelkiset, az összeolvadósat, a megérkezőset pedig képzeld el. Tagadd, hogy szükséged lenne rá, s némán nyeld a könnyeidet.

A boldogságot magadban, egyedül kell megtalálnod. A felelősséget a kezedből nem szabad kiadnod. Nem szabad támaszkodnod, hisz terhes másokkal kapcsolódnod, megosztanod. Gyengének, sérültnek, tökéletlennek fognak látni. Menekülni, elkerülni, ítélni akarnak majd. Szerethetetlennek, értéktelennek, selejtnek tartanak majd. Sérültnek titulálnak, sajnálnak, megszánnak. Esélytelen vagy. Darabokban, szilánkokban vagy. Sosem leszel már ugyanaz.

• párkapcsolat

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!