Minden szakítás fájdalommal jár, légy Te az, aki kimondod, vagy éppen az, akivel közlik: vége. Bármelyik oldalon is állj, a konfliktus szinte minden esetben elkerülhetetlen. Egyszerre minden sérelem a felszínre tör a múltból, s csak rajtad áll mennyit engedsz magadnak kimondani belőle.

Dönthetsz úgy, hogy hosszan vitázol a múlt eseményein, melyeket akkor rég kellett volna megbeszélnetek, de nem tettétek meg. Talán a kapcsolatnak is más vége lett volna... talán másként alakulhatott volna, ha nem tartod magadban a sérelmeidet. Óriási felismerés nem igaz? “Kicsim, üljünk le és beszéljük meg ezt a dolgot!” Miért nem működhet így egy kapcsolat? Miért nem mered konkrétan tálalni a lelked mélyén szunnyadó sérelmeket?

Helyette úgy hordozod magad előtt az egyre gyarapodó problémáidat, akár egy ganajtúró bogár azt a bizonyos galacsint maga előtt tolva. Végül azon kapod magad, hogy nem bírod tovább a terhet és ott helyben robbansz fel mérgedben. Persze félsz, hiszen a hangosan kimondott szavaknak súlya van, melyekért illik felelősséget vállalni. Elképzelhető, hogy a felvállalt konfliktusok következtében a kapcsolat sokkal hamarabb zátonyra futott volna. Mennyivel őszintébb történetként íródott volna életed azon fejezete. Most pedig nézd meg mi történt! Állj meg egy pillanatra és nézz magadba! A drága idődet húztad csupán, ugyanakkor a benned szunnyadó kimondatlan szavak teljesen felemésztettek. Elfáradtál, kiégtél, dühös vagy és haraggal teli.

Egy ideje érzed, valami megváltozott benned és bennetek. Egy ideje még a Nap is másképpen süt be az ablakodon, hiszen többé nem karcol gyermeki mosolyt az arcodra. A jól megszokott szikrázó szenvedély tüze helyett, az üresség és a közöny vállal főszerepet. Egy darabig küzdesz ellene, majd kétségbeesetten a reményt hívod segítségül, végül kénytelen vagy belátni, a pislákoló láng a szívedben örökre kihunyt.

A változás különös érzése a gyomrodban lüktet, s a gondolataid oly messze kavarognak. Rádöbbensz, elfogytatok, bennetek ennyi volt, és jelenleg csupán a megszokás uralja minden közös perceteket. Soha nem hitted, hogy a gondolataidat ennyire nehéz a jelenben tartanod. Folyton azon rágódsz, mióta éltek egymás mellett megszokásban. Szüntelen pörgeted lelki szemeid előtt kapcsolatotok filmjét, s ha tehetnéd, azonnal újravágnád az egészet. Csakhogy nem lehet, már késő, s képtelenség belenyúlni a múlt eseményeibe.

• érzelmek férfiszempont szakítás

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!