Voltál már úgy, hatalmába kerített egy érzés, mely egyébként meghatározó volt életed azon szakaszában, mégis elfojtottad magadban, nehogy más megláthassa? Tudod, mi történik ilyenkor? Bekopogtat az egód, és azt mondja: “hahó, majd Én átveszem az irányítást”.

Másként viselkedni, mint az érzéseid diktálják, a legnagyobb önbecsapások egyike. Egy ember csak úgy élhet őszinte életet, ha képes megélni a jelen pillanatát, az érzelmeinek szabad folyást engedve. Akkor éled meg igazán önmagad, ha képes vagy az érzéseid szerint beszélni, illetve cselekedni, azokért felelősséget vállalni és nem számít az egód, a büszkeséged, vagy mások véleménye többé. Egyszerűen megéled az adott szituációt, ezzel beteljesítve a feladatod, s hosszú idő múlva úgy tekintesz vissza, mindent megtettél, mindent beleadtál, kimaxoltad magad.

Ez év májusában kreáltam saját magamnak egy leckét, mely az utolsó pofon volt, hogy belássam, többé nem csaphatom be magamat, és nem csak azért, mert pocsék érzés, hanem azért is, mert, ami egyszer megtörténik, nem áll módomban visszacsinálni.

Az idei tavasz utolsó hónapjában végleg el kellett búcsúznom szeretett Nagymamámtól. Mielőtt utolsó útjára kísértem, egy belső hang azt súgta nekem, “most kemény leszel, egy spártai, nem sírsz, nem mutatsz gyengeséget”. Persze, hogy az egóm szólt közbe és gyáva módon engedtem a csábításának. Tudatosan ki akartam próbálni, milyen az érzelmeimet elfojtva megélni egy temetést. Az igazat megvallva olyan volt, mint ha ott sem lettem volna, csupán a testem díszelgett kirakatként a közeli hozzátartozók soraiban. A gondolataim olyan szívesen kalandoztak volna a múltban, s oly szívesen utaztak volna vissza közös emlékek közé. Helyette viszont minden erőmmel azon dolgoztam, hogy a figyelmemet egészen más témák felé irányítsam. Hol a nyaramat terveztem, hol a kocsim műszakiztatása, vagy éppen a költözésem részletei játszottak főszerepet konok fejemben. Tudatosan söpörve szőnyeg alá a jelen gondolatait. Egészen más érzés, mikor otthon búcsúzol magányodban, távol az eseménytől mind helyileg, mind időben. Az már nem ugyanaz… Olyan, mint mikor szerelmes vagy, de nem mondod ki, csupán otthon, egy a kedvesedről szóló fényképnek súgod oda, “szeretlek”.

A történetem bármely élethelyzethez tanulságul szolgálhat. Lehet szó párkapcsolatról, házasságkötésről, diplomaosztóról, vagy egy élményekkel teli utazásról, születésről, s halálról, nagy találkozásokról, vagy éppen búcsúzásokról, egy a lényeg, cselekedj az érzéseid szerint, mert az vagy Te, azaz igazi, őszinte Éned. Az érzéseid azért vannak, hogy vállald fel őket, beszélj róluk, mutasd ki őket. Amennyiben ezt nem teszed és folyamatosan elfojtod, nem éled meg az adott élethelyzeted, s idős korodra, egy megkeseredett öregemberré válsz, aki szüntelen kérdéseket tesz fel magában, melyek szinte kivétel nélkül úgy kezdődnek majd, “mi lett volna ha...”.

• elfojtás érzelmek férfiszemmel férfiszempont

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!