Minden nehézség, minden megpróbáltatás egy folyamat része volt, aminek igenis van értelme. Mindennek van. A legnehezebb pillanatok vezetnek el minket az igazsághoz, méghozzá úgy, hogy fogalmunk sincs közben róla.

Tavaly úgy gondoltam, elég, ha én kiveszem az életből, ami nekem kell.

Kellenek a megoldandó feladatok, mert azok után érezhetjük, hogy hasznosak voltunk, hogy továbbléphetünk, és elmondhatjuk: igen, "megcsináltam".
Nem egóból, hanem mert az élet sodrása nem adja könnyen magát. Nem gondolja, hogy kevés vagy sok vagy, de felcímkéz. Ha pedig erős embernek akarnak, nem lehetsz csupán egy ölbe tett kezű valaki. Mindig voltak és lesznek próbái a tudásnak és a hatalomnak. Ezért kellenek a kihívások, amikben újra és újra találkozhatunk egykori önmagunkkal, aki nem fél semmitől, és ha mégis, felülkerekedik azokon. Ahogy tanította valaki, akinek mindig erősnek kellett lennie. Amit láttunk, az pedig csak az eredménye volt annak, hogy az illető mennyi áldozatot és lemondást hozott értünk.

Kellenek a szürke, semmilyen hétköznapok, olyanok, amikben attól üres a lakás, hogy kajtatjuk a másik felünket. Ettől a csend még hangosabb, emiatt a hiány fokozódik, és a magány vagy egyedüllét elviselhetetlen kínokat generál. De kellenek ezek a napok, hogy megértsük, milyen elengedhetetlen az életben a nélkülözés. Hogy olykor, ha majd lesz kihez szólnunk, egy kicsit jobban tudjuk, mit kell mondanunk. Majd egyszer, ha és amennyiben ennek a valakinek nehéz napja volt, hogyan adjunk neki oltalmat pusztán a jelenlétünkkel.
Ez az időszak elvezet minket önmagunkhoz, a vágyainkhoz, amik ezekből a semmilyen dolgokból tesznek ki majd egy valamilyet.

Furcsa, hogy mindig a nagy szenvedés után várnánk valami jót, vagy jobbat az azt megelőzőtől. Mégis, be kell látnunk, hogy a nemnek és a szürkének valójában maradéktalanul soha nem lesz vége.

Az életben lemondásokkal, elengedéssel és megbánással kell élnünk. Ez nem azt jelenti, hogy az öröm nincs velünk, hogy a boldogság mindig eltöri a poharat, amibe tiszta vizet öntünk neki újra meg újra. Nem, ez azt jelenti, hogy anélkül, hogy számítanánk rá, az élet egyik pillanatról a másikra megváltozhat.
Bármikor. Ennek viszont van egy nagyon bájos, bizonytalan hatása a mindennapokra. Kiszámíthatatlan, de ettől olyan igazi.

Ha már az igaziról beszélünk, fontos, hogy legyen hamisság. A nehezebb napjainkon nemcsak magunkhoz, de másokhoz is viszonyulunk, és ők is hozzánk.
Ilyen helyzetekben lelünk rá a barátainkra, vagy pont az ellenkezőjére: a hamisságra.
Soha nem fogok érteni dolgokat, de tudok róluk beszélni. Nem értem, de tanulom az elengedés művészetét, mint bárki más.
Nem értem, miért nem gondolkodunk az időről hasonlóan, mert rohan és múlik. Ennek a következménye pedig a megbánás, és anélkül, hogy számolnánk vele, csak úgy eldobjuk az időnket.
Nem értem továbbá a belátás hiányát, mert tudom, milyen fontos a bocsánatkérés, legalább annyira, mint maga a megbocsátás.
Nem értem, hogy tud valaki a szívében dühvel és haraggal élni, hiszen mindig a jóra emlékszünk, és az egy kicsit mindig hiányzik az embernek. Ahogy nem értem, hogy nem becsüljük meg az igazit ebben a hamis és csalfa világban.

De egy dolgot megértettem: bármilyen erősen szorítod az élet elemei közül bármelyiket, egy kicsit mindig lesz valami, amiről le kell mondanod.
Kicsit mindig inogni fog az asztal négy lábából az egyik, de ha igazán szerencsés vagy, jön majd egy ember, aki kiékeli azt neked.
Aki nem riad meg attól, hogy te már régóta egyedül ülsz az asztalnál.
Ez a valaki pedig el kell fogadnod, hogy nem lehet átlagos, sem egyszerű.
Valaki olyanra érdemes várnod, aki tudja, milyen ritka és megismételhetetlen a szereteted, az, ahogy te szeretsz.

A szeretet sokféle módon érkezhet az életünkbe. Idén talán kijelenthetem, hogy igazán megéltem az összes érzést, ami belőlem fakadt. Sokat gondolkoztam azon, hogy miért és hogyan alakultak a dolgok így vagy úgy. Aztán rájöttem, hogy ez a része ennek, amiben nem szabad elvesznünk. Mert teljesen mindegy.

Egy a lényeg: hogy a legkifacsartabb, legreményvesztettebb állomásunkon is a lehető legjobb tudásunk szerint kell tennünk, mert amíg önmagunk tudunk lenni egy olyan világban, ahol sokkal többen vannak, akik a másoknak való megfelelésre fókuszálnak, mintsem arra, hogyan legyenek valakik, addig mindig lesz mibe kapaszkodnunk.
Nincs olyan helyzet, amihez ne lenne megfelelő eszközünk a megoldásra.

Sokszor éreztem úgy, hogy belepusztulok a hiányba. Nem konkrétan valaki hiányába, hanem olyan alapvető dolgokéba, amikről azelőtt azt gondoltam, hogy nekem járnak.
Egyetemes és értelmezhető módon, nekem jár.
Már ugyan, miért járna bármi?
Abban a pillanatban, ahogy ezt elhiszed, vége, mert semmi sem természetesebb attól, mint az élet változása.

Semmi sem állandó benne, és nem tudom máshogy nevezni: az élet egy nagy dobókocka, amelyre szavak kerültek a számokat jelölő pontok helyett.
Olyanok, mint: öröm, szenvedés, kitartás, idő, türelem, kihívás, jó napok és rossz napok, szerelem, szenvedély, kín, magány, boldogság és fájdalom.

Csak azt akarom mondani, hogy tudd: az élet társasjátékát egyedül is pont olyan szabályokkal kell játszani, mint amikor van játékostársunk, alázattal és a legjobb tudásunk szerint.
Így működik az életünk: mindent, vagy semmit.

Soha ne a változástól félj, hanem attól, hogy semmi nem változik körülötted!

• 2025 boldogság karácsony önismeret új év ünnepek

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!