És akkor majd visszakapjuk a múltat

Felhőket sodor felém a szél, szürkületbe borul az ég. Halk robajjal dörren egyet a harag, s menekvésre inti a népet. Szaladunk a fedél alá, óvó helyet keresünk, elbújnánk, de a hang mindenhová elkísér. Félelmembe fohászfoszlányok sejlenek fel, borzongva állok, mivé lettem. Birodalmak épültek újjá a pusztulásból, erővel, bizakodással, reményekkel. Látták a célt, s küzdöttek érte.

Mi a célom, már rég nem tudom. Éveket hagytam hátra a múltnak, s hiába perlekedem, már vissza nem kapom. Nem is tudnék mit kezdeni velük. A vágyak, az álmok kihaltak.

Mesterségesen talán még előállíthatóak volnának, de kellene egy labor, ahol kikísérletezhetném a boldogságszérumot. Az elme bomladéka sok jót nem ígér. Tartogathat meglepetést, mint utolsó fogódzóját az életnek, de tudja mindenki, azt az elveszett Birodalmat meg nem mentheti senki.

És akkor majd visszakapjuk a múltat - KERESD A NŐT - Lélekhangok - emlékek, múlt, nosztalgia, szépirodalom,

Villám hasította ketté az Eget. Megosztotta az egybetartozót, s még ha csak egy pillanat volt is, megváltoztatta a sorsuk, az életük folyását, s bekövetkeztette a katasztrófát. Büdöske virít a földben. Rusnyaságában illatozik, s csábít. Elhagynám a környékét is, de itt ez a diófa, a száz éves tölgy, a rózsafa, a birsfa, az eprek, az orgona, s ők visszahúznak. Mutatnak szépet, feledtetnek és emlékeztetnek, éreztetik, hogy nem holt el minden. Kockás abroszon kávéfolt virít. Évek óta nézem. Nem halványult, a vegyszerek sem kezdték ki. Erős, és nem hagyja, hogy eltüntesse akármiféle erő. Pedig csak egy folt. Aki beitta magát az abroszomba.

Vintázs dizájn abrosz egy nyomtatott katalógusból. Akkor még otthonos lakáskiegészítő volt. Ma már vintázs. El is feledtem, milyen gyorsan változik a világ. A múltba vesztem, de most pont ott vagyok, ahol régen kiléptem az ajtón. Semmi nem változott. Sárga falú konyha, kicsit megrepedt a festés. Fehér függönyök lógnak a kopottas karnisokról, s engedik, hogy lássak egy rigót. Kotyogós kávéfőző zamatos lét enged magából, belekortyolva érzem, itt minden jó volt.

Hárman voltunk, s mindent legyőztünk. Együtt minden jobb volt. Könnyebb, boldogabb. Én most maradok. Ez lesz a helyem. Érzem, tudom. Itt kell lennem. És majd gyertek ti is. Én várlak benneteket, s akkor majd visszakapjuk a múltat.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Szilágyi Edina

Az írás számomra nem több, és nem kevesebb, mint lételem. Kifejteni a gondolataimat, szavakba önteni az érzéseimet, feloldozás. Hosszú út volt megtalálni a stílusomat, de végül ráébredtem, hogy az a legjobb, ha azt valósítom meg az írásaimban, ami én magam vagyok: kesze-kusza gondolatörvény, elsősorban az emberi lelket leginkább foglalkoztató témákban. A Stylemagazinnál 2015-ben már jelentek meg írásaim, a jövőben heti rendszerességgel lesznek olvashatóak a szavakba zárt gondolataim.