Érzelmes úriemberek, vagy érzéketlen macsók?
Minden hölgynek megvan a voksa. Megvannak az elképzelések a külsőségekről: hajszín, szemszín, magasság, izomzat, pénztárca, sárm… a lista a végtelenbe nyúlik. Mindannyiunknak megvolt a maga választása évei folyamán, és mindenki beleesik nagy szakításokba, kalandokba, hibákba, csalódásokba. Mégis, mire vágyunk?
Miért van az, hogy sokkal vonzóbb, ha a férfi elérhetetlen? Miért van az, hogy könyörögni kell neki, mire fél szóval színt vall? Miért jobb az, ha nem sír, ő egy kőszikla viking, aki megtörli a szakállát és a pultra vágja a korsót, miközben megy a foci vagy a Forma1 és megszűnik a világ? Akinek menő a kocsija, de nem fárad ajtót nyitni nekünk, vagy bevág előttünk a szórakozóhelyen, nem adja át a helyét, nem ajánlja fel a kabátját, hanem csak úgy van, fürdik saját férfiasságának tudatában, és a hölgykoszorú rajongásában. Ez nagyon menő. A tetoválásod, a kocsid, a lakásod a pénztárcád tetszik. Szépen ki vagy gyúrva, és nagyon szexi, hogy rögtön gerincre vágsz… én ezt elhiszem nőtársaim! Szexi a rosszfiú, mert összetöri a lelkünket! Mert olyan izgalmas ezen a pengeélen egyensúlyozni, mert nem tudjuk, mikor zuhanunk le. Most már az erotikus regények, szadómazós, démonvámpíros, megcsalós könyvek és filmek omlanak a nyakunkba, ez kell nekünk!
Néha ufónak érzem magam. Én szeretem, ha egy férfi kinyitja nekem az ajtót, holott tudom, hogy képes vagyok az ajtó rendeltetésszerű használatára. Szeretem, ha egy férfi megkérdezi, milyen volt a napom, és érdekli a válaszom. Ha nagy kámforrá válás helyett elmondja, nem tetszett neki, és korrekten távozik. Ha meg meri mutatni nekem, hogy fáj valami, és ha valami nagy baj történik, akár könnyeit is felvállalja. Nem kell brazil szappanopera sztárnak lenni, de kősziklának sem. Egy igazi férfi nem a testedet akarja elszédíteni, hanem a lelkedet a szemével. Nem a ruhád alá nyúlkál, hanem a szívedbe simít. Ha felfogja, hogy valami gond van és nem rád csapja a telefont, hanem megvigasztal. Ha van elég lélekjelenléte ahhoz, hogy tartson, ha zuhannék. Ha partnerként nem alárendeltként szeretne rám nézni.
Igen, férfivé valóban válni kell. Érzelmileg felnőni a csalódásokon és a folyamatos csiszolódáson kell átesni. Fel kell vállalni hibáinkat, és önmagunk javára fordítani. Nem sündisznóként befordulni és habzó szájjal szidni az ellenkező nem tagjait, hanem felfogni, amikor valamit máshogy kellene tennünk. Amikor a férfi felvállalja, hogy szégyen érte, hogy rossz passzban volt, érzései vannak és ki is meri mondani, nem pedig tépelődik hosszú hónapokig. A férfi számomra akkor is férfi marad, ha nem a legtökéletesebb. Nem kell sudár izmosnak lenni, és nem is kell a világ legdögösebbnek szánt macsó attitűdjével rendelkezni, férfiassá a saját eredeti tulajdonságai teszik. Az igazi férfi úgy teremt, hogy nem a pénzét lobogtatja, hanem maradandót alkot szavaiból és tetteiből. A férfi úgy tart meg, hogy nem kéri számon, és nem kezeli le az érzelmes női nemet. A férfi meg tudja különböztetni, hogy milyen hölgy felel meg az ő igényeinek, és nem fog egy hozzá nem illőt butítani, majd kihasználva a sarkon felejteni.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez