Én nem vagyok egy reggeli ember
Azt mondják két féle embertípus létezik. Az egyik, aki kipattan az ágyból és magába szippantja az összes pozitív érzést, amit az új nap lehetősége ígér. A másik, aki azt sem akarja, hogy reggel a kávéja előtt hozzászóljanak. De vajon ez tényleg így van ?
Sokáig én is azt gondoltam, hogy a második csoport táborát erősítem. Nehezen ébredtem és valóban ilyenkor elviselhetetlen érzés volt az is, ha valaki rögtön elkezd beszélni hozzám. Mintha az agyamnak szüksége lett volna egy órára, hogy újra beinduljon és be tudja fogadni azt a rengeteg információt és impulzust, ami a világból árad.
Időbe telt a felismerés, hogy valójában ez nem pont így van. Valójában a reggelekhez való hozzáállásom csak azt tükrözte, amilyen a lelkiállapotom volt. Ugyanis egy boldog ember örömmel ébred. Örül annak, ha van mellette valaki, aki mosolyogva hozzászól. Örül annak, hogy egy új napra ébred, ami tele van apró csodákkal. Nem érzi úgy, hogy a világ rápakolja az összes nehézségét rögtön ébredés után. Nincsenek benne rossz érzések, csak nyugalom.
És itt a kulcs. Itt a felismerése annak is, hogy valóban minden belőlünk indul ki.
Amikor rátaláltam a boldogságra egy pillanat alatt megértettem, hogy azok az emberek, akik reggel képtelenek örömmel tekinteni a világra, azok az emberek valójában szomorúak. És nem szabadna ítélkeznünk. Talán pont emiatt. Hiszen nem látjuk, nem tudjuk mi van ennek a hátterében.
Így tanulságképpen, ha azt látod, hogy valaki reggel inkább bújna vissza a takaró alá és nem vágyik arra, hogy beszélgess vele, engedd meg neki ezt a kis teret. Adj időt, hiszen ez neki sem könnyű. Nem könnyű, mert nehéz a lelke. Csak kívánd neki, hogy idővel ő is örömmel ébredjen fel minden egyes gyönyörű reggelen.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez