Próbálunk elevickélni ebben az életnek nevezett sűrűben. Előfordul, hogy olykor teljesen értelmetlennek látjuk a sajátunkat, de azért mindig igyekszünk egy fényszerű csóvába kapaszkodni, ami erőt ad a következő naphoz. És persze próbáljuk a másikat tiszteletben tartani, szeretni, támogatni, amennyire csak lehet.

Megbántanak, majd te is megbántasz valakit, és így tovább. Gondolhatnánk, hogy ez az ördögi körforgás az oka annak, hogy bizonyos emberek úgy váltogatják a személyeket az életükben, mint a lakberendezési tárgyakat a nappaliban. Tudod, évente egyszer nagytakarítás és akkor mindent kicserélünk.

Hát érdekesen hangozhat, de vannak, akik így épp tesznek a kapcsolataikkal is. Egy, maximum két év általában a szavatossági idő. Utána csere, de ez még nem minden. Sokan ugyanis már az éppen döglődő kapcsolat végén agyalnak azon, hogyan is tudnak egy új prédára szert tenni, hiszen valamilyen úton-módon be kell biztosítani a dolgokat, forrást kell létrehozni, amiből profitálni is lehet. Manapság borzasztóan nehéznek tűnik egy percet is egyedül eltölteni a mindennapokban, épp ezért érzik az ilyen emberek szükségét annak, hogy rögtön váltsanak, és egy új áldozatra tegyenek szert.

A probléma nem azzal van, hogy az ember tapasztalatok tárházával gazdagodik, életünk végéig sem vagyunk készen, folyton keressük a helyünket, az új impulzust az élet több területén is. A probléma ott kezdődik, hogy kár magunkkal rántani a másikat, mert helyette akár el is ismerhetnénk, hogy igen gond van, kapcsolatfüggő lettem. Aztán feltenni a kérdést: Miért van ez?

A social media világában különösen nehéz elhinni, hogy egyedül is jó lehet, hogy egyedül is ki tud teljesedni az ember bizonyos periódusokban. És persze ott a jó öreg félelem. Amely mindig kopogtat, folyton-folyvást, emlékeztetve minket arra, hogy egyedül talán képtelenség egy teljes értékű életet élni. Aztán persze van, aki szembenéz ezzel a félelemmel, van, aki nem, és továbbra is tárgyakhoz hasonlóan gyűjti az ártatlan lelkeket. Meglehet, hogy túl szívfájdító ez az érzelmi hullámvasút. Túl szívfájdító pontot tenni mindennek a végére, és elhatározni, hogy mostantól minden más lesz, mostantól magamra fókuszálok elsősorban, hogy rendbe jöjjek anélkül, hogy bárkit is tönkretennék. Az önzőség azonban felülír mindent. És akkor görcsösen kell kapaszkodni valakibe, hogy azt érezzük újra élünk, újra van értelme a mindennapoknak.

• életszemlélet értékek értékelni valamit lélekhangok

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!