Manapság talán minden eddiginél több elvárás nehezedik ránk, minden eddiginél több fronton szeretnénk helytállni, kifogástalanul és maximális teljesítményt nyújtva, mert ezt várja el a családunk, a barátaink, a párunk, az egész társadalom.
De valóban így van ez? Nem éppen mi magunk teremtjük sokszor ezt a megfelelési kényszert mások és persze önmagunk irányába is? Ténylegesen elvárásokkal vannak felénk vagy mi kreáljuk azokat, félve hogy ha nem úgy viselkedünk ahogyan szerintünk elvárnák, akkor már kevésbé lennénk szerethetőek a szemükben?
De még ha valósak is ezek az elvárások, és nem képzeletünk szüleményei, akkor tényleg szükséges foggal körömmel olyan emberek szeretetéért ragaszkodni, akik csak akkor becsülnek meg, ha úgy viselkedünk, ahogy nekik megfelel? A saját személyiségünket, vágyainkat és céljainkat feladni, viselkedésünket megjátszani senki kényelméért, sem jóváhagyásáért nem tehetjük meg, mert azzal önmagunkat veszítjük el. Ha pedig önmagunkat elveszítjük, lehet körülöttünk akármennyi ember, igazán boldogok sosem lehetünk. Mérlegelnünk kell tehát, hogy megéri-e ezen következmények láttán belesimulnunk a társadalom rólunk alkotott képébe.
Ha megtesszük, kevesebb konfliktust tapasztalunk minden bizonnyal, több pozitív kicsengésű beszélgetést, több hízelgést. De ezek múló pillanatok, mert ha őszintén szívünk mélyére nézünk, tudjuk, hogy aki igazán szeret minket az elfogad, elfogadja a döntéseinket, és ha lenne is bármilyen elvárása, hiszen lássuk be, nehéz elvárások nélkül élni, hazudnánk, ha azt mondanánk mi senkitől se várunk semmit, akkor is elfogadja ha nem az elvárásai szerint döntöttünk, hiszen miden ember más személyiség és nem létezik két egyforma elme. Ám sokszor ezek az elvárások talán nem is léteznek, csupán mi kreáljuk őket, mert annyira szeretnénk megfelelni másoknak, hiszen szeretjük őket, számunkra fontosak, és véletlenül sem szeretnénk, ha csalódást okoznánk.
Azonban ha túl nagy a megfelelési kényszerünk önmagunk és másuk irányába, könnyen úgy érezhetjük, hogy megfeszülünk és semmi nem elég jó, amit teszünk, mert egy idő után minden fronton száz százalékban megfelelni és teljesíteni lehetetlen. Álljunk meg tehát egy pillanatra, gondoljuk végig egyáltalán valós vagy vélt e ez az elvárás, és ha ezt megtettük ráébredünk, hogy egyáltalán nem olyan borús a helyzet, mint ahogy látszik, hiszen bármelyik eset igaz, elengedhetjük. Elengedhetjük, hogy másoknak feleljünk meg, maguknak pedig nem szabad ennyire szigorú követelményeket állítanunk, hiszen ha mi nem vagyunk kedvesek önmagunkkal, ha mi nem tudunk megbocsátani önmagunknak, ha mi nem tiszteljük és szertejük önmagunk, akkor ezt mástól sem várhatjuk el…
Kezdjük el tehát tudatosabban szemlélni a világot, kiszabadítani magunkat az elvárások szorításából, és ráébredni, hogy bárminek, egy negatív érzésnek akár, egy-egy negatív megjegyzésnek vagy az elvárásoknak is csupán akkor van hatalma felettünk, ha mi hagyjuk azt, ha hagyjuk, hogy maguk alá temessenek, és béklyóival leszorítson minket. De ha úgy döntünk, szárnyalhatunk, szabadon a saját álmainkat és vágyainkat követve. És aki tiszteli ezt, szeret és elfogad bennünket, az velünk tart az út során.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez