Ismét ez a téma, igen. Az elváráslistánk (legyen az női vagy férfi), amely végeláthatatlan, teljesíthetetlen, irreális, alaptalan...stb. Pozitív jelzővel ritkán van illetve, sőt mi több néha úgy érezzük felesleges ezzel a témával foglalkozni, ugyanis tisztában vagyunk vele, hogy a léc túl magas. Valóban magas? Olvasott valaki egy nő kezéből megírt listát? És egy férfitől? Határozunk mi nők egyáltalán meg az igazi belsőnkből fakadó elvárásokat? Elváráslista lenne ez egyáltalán?

Nekem sosem volt semmilyen listám, sőt még a belsőben megfogalmazott elvárások sem voltak. Jött aminek jönnie kellett, belementem kapcsolatokba, melyekről azt hittem, hogy hosszútávon kiállják majd az idő próbáját. Dolgoztam értük minden erőmmel, minden energiámmal és reménykedtem, hogy egy szép napon majd összecsiszolódunk, hogy a munkám meghozza gyümölcsét. Nem így lett.

A végszót mindig én mondtam ki, nekem volt bátorságom felismerni azt, hogy ez így nem működik, én képtelen vagyok az akkori aktuális párommal az egész életem leélni. Nem tudtam miért, ment az önhibáztatás, a másik hibáztatása, kerestem a válaszokat arra, hogy miért nem működött, holott én mindent megtettem. Idő kellett, hogy rájöjjek a nagyon egyszerű válaszra: nem illetünk össze. Ennek felismerésével már egy lépéssel előbbre jutottam, de még mindig nem oldottuk meg a fő problémát. Akkor ki illik hozzám? Hogyan fogom azt a valakit megtalálni, aki illik hozzám, és akivel majd kiálljuk az idők megpróbáltatásait?

Csalódások sorozata és ezen felismerések után néhány hónapja eljutottam arra  a pontra, hogy valamin változtatni kell, ez nem mehet tovább, hogy a nem megfelelő srácokat vonzom be folyamatosan. Ma már tudom, nem ez a probléma. A nekem rossz személyeket vonzottam be. Más lánnyal meg fogják ők is találni a boldogságukat, mivel ők úgy jók, ahogy vannak, de nem nekem. Akkor ki a jó nekem? Egyre többen kezdték el azt tanácsolni, hogy igenis vessem papírra azt, amit keresek egy férfiban. „Nem is olyan nehéz ez, persze, hogy tudom mit keresek”-hirtelen ez futott végig a fejemben.

”Nem akarok alkoholistát, drogfüggőt, videójátékfuggőt, azért ne csaljon meg, legyen normális...őőőő...nem tudom”. Sokan azt hihetjük tudjuk, hogy mit keresünk a másikban, pedig nem. Kicsit mélyebbre kell ásnunk ahhoz, hogy a mi saját elvárásainkat megfogalmazzunk. Három hónap kellett ahhoz, hogy megjöjjön az ihlet és azt vessem papírra amit valóban szeretnék, amire valóban vágyom, ami nekem fontos és nem a barátaimnak, a társadalomnak, amelynek nincs köze semmihez és senkihez, csakis hozzám. Sőt, ne azt fogalmazzam meg, hogy mit nem akarok, hanem azt, hogy mit akarok. Higgyétek el nem egyszerű egy ilyen 100%-ig saját magunkon alapuló listát megírni, melynek egyes pontjait nem a barátnőink szájából hallatunk, vagy valahol olvastunk, esetleg azt hisszük ezt illene elvárni.

Olyan dolgokat kell kiásni magunkból, melyek nélkül mi nem tudunk együtt élni valakivel az életünk hátralévő részében. Ezt kell lista formájában megalkotnunk magunknak, nem azért, hogy a férfiak vagy nők orra alá toljunk. Úgy nézzünk ezekre a pontokra mint egy iránytűre, mérlegre, útmutatóra, melyet elő tudunk venni, amikor szükségünk van rá. Mikor lehet erre szükségünk? Ha már a sokadik kapcsolaton vagyunk túl és többé nem szeretnék ismét éveket tölteni egy olyan partnerrel, akikben a nekünk fontos alapdolgok nincsenek meg. Mert ők valószínűleg nem fognak változni, nem alakulhatnak olyanná, amilyenné mi szeretnénk őket formálni. Legyen ez a lista emlékeztető arra, hogy mit keresünk a másikban.

• elvárások lélekhangok párkapcsolat

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!