Előfordul, hogy az ember feladja

Nem tudom van-e ember, aki szerint az élet egyszerű, könnyed, és boldogsággal van kirakva minden pillanata. Gondolom egy-két született láma, aki minden percben a valóságot éli meg, egy a térrel, képes a feltétel nélkül örömre és a félelemmentesség az alapvető természete. Sajnos a legtöbbünk tudata nem ilyen tiszta, így számunkra az élet jelentős mértékben küzdelem, fáradság, tanulás, aztán újra küzdelem, és újra meg újra.

S itt nemcsak arra gondolok, hogy fogyasztói társadalomban élünk, ahol folyton új termékek megvásárlására vesznek rá minket, s mi azért dolgozunk, hogy legyen otthon még egy felesleges dolog, amit hova tenni sem tudunk – persze, ilyen is van. Az jár a fejemben, hogy átlagos emberek, akik élik az életüket, jól fizető állásuk van, meg is becsülik az életüket, az egészségüket, az autójukat, szóval mindenüket, amijük van - nem boldogok. Megéltem én is, - ahogy gondolom mindenki más is megélte már az életében - hogy annak ellenére, hogy látszólag mindene megvan, mégsem boldog. Mert a boldogsághoz, - ahogy a nagy gondolkodók állítják - szükség van a boldogság meglétére és a boldogtalanság hiányára. És, hogy képesek legyünk mindig friss szemmel tekinteni arra, amink van, az emberi kapcsolatainkra, a javainkra, az egészségünkre – de ez nagyon nehéz. Aztán vannak sorsok, amelyek külső szemmel nézve is fájdalmasak, s ehhez nem kell háborús övezetekre gondolni, gyakran elég a szomszédig elmenni, hogy ilyet lássunk. Sorsokat, amelyek folyamatos küzdelemmel és kevés sikerrel járnak: amelyekben sok a betegség, a fájdalom, a nélkülözés, vagy egyszerűen csak a szeretet hiánya olyan mértékű elkeseredettséget szül, ami az utcára vagy öngyilkosságba kergeti az embert. A magam részéről elfogadom, ha valaki feladja, ha úgy gondolja, hogy neki elég volt a küzdelemből, hogy nem tudja tovább cipelni a terheit, hogy nem bírja kivárni, míg látszik az alagút végén a fény, mert elfogyott a remény, és nem tud még egyszer felállni. Inkább egy következő életében nagyobb lendülettel fut neki a feladatnak, hátha sikerül. Mert hiába élünk modern, spirituális világban, ahol minden lehetőségünk adott a lelki fejlődésre, ahol minden fórumon energiaszint emelő és motiváló üzenetek érkeznek - az élet akkor is nehéz, fizikailag és lelkileg egyaránt.

Elfáradunk, és gyakran képtelenek vagyunk reményteli szívvel tekinteni a holnapba. Egyszerűen nem megy. Nincs hozzá erőnk. Ha megölnek, sincs. Ha tényleg itt a vége, akkor sincs.

Agatha Seymour

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!