Elhagyott az anyám!

Nehezen növünk fel, és még nehezebben váltunk szemléletet a személyes sorsunkkal kapcsolatban. A család, a párkapcsolat mindenki életében olyan terület, amit nem, vagy csak nagyon ritkán tud józanul, ép ésszel kezelni. A szüleinkkel kapcsolatos félelmeink, vágyaink pedig jórészt soha, vagy csak nagyon nehezen gyógyulnak. Vannak dolgok, események, amelyekkel kapcsolatosan nehezen növünk fel, rettenetes erőfeszítések árán sem tudunk szemléletet váltani.

Vannak “szülői bűnök”, amelyeket megbocsáthatatlannak tartunk, mert a szüleink iránti elvárásainkból képtelenek vagyunk engedni. Visszaforgatnánk az idő kerekét, pedig nem lehet, de ha mód volna rá, félő, hogy akkor sem alakulnának másképp a dolgok. A válás, egy házasságba érkező új férj, feleség vagy gyerek számára sok esetben nem csak a szülő elvesztését jelenti, nem csak azt, hogy az egyik szülőnek már nem kell a másik, mert nem elég vonzó társ. Azt is jelenti, hogy új családba kerül, ahol ő már csak félig családtag. Új szülő érkezik a családba, vagy épp egyedül marad az egyik szülővel, s az ember, képtelen lévén rá, hogy meggyógyítsa saját magát, még évtizedekkel később is a veszteségein kesereg.

- Nem tudom elfogadni, hogy nem kellettem anyámnak – mondja egy ismerősöm. - Gyerek voltam még, amikor elhagyta az apámat és engem egy másik férfiért. Másik családot alapított, új férje lett és új gyereke. Nem értem, hogy tudta ezt megtenni velem, hogy volt ereje, hogy bírta szívvel, hogy elhagyott engem.

- Nem téged hagyott el, hanem az apádat - mondom. - Szerelmes lett. Mindenkivel megeshet, hogy olyan érzelmeket kap valakitől, olyan végzetes vonzalomban, találkozásban van része, amire nem tud nemet mondani. Ez az egy élete van neki is, úgy kell leélnie, ahogy neki a legjobb. Nem lehet az ember tekintettel mindig másokra, sőt, előfordul, hogy a gyerekére sem tud tekintettel lenni.

- Az anyám elhagyott gyerekkoromban – hajtogatja.

- De azóta felnőttél, megházasodtál, elváltál, újraházasodtál és újra elváltál. Túl két házasságon és két váláson még mindig ez az életed legnagyobb problémája?

Bólogat.

- Nem téged hagyott el anyád, hanem apádat. Nem téged cserélt le egy másik gyerekre, hanem az életében a férfit egy másik férfira – mondom. Lehet, hogy rettenetesen hangzik, de ez az egész történet tulajdonképpen nem is rólad szól. Egyszerűen nem szerepelsz benne. Szerelmes lett, és a saját boldogsága mellett voksolt, mint ahogy te is így tettél, amikor elváltál – kétszer is.

- Akkor sem tudom túltenni magam rajta – mondja.

- Lassan ötvenéves leszel. Valóban az egész életedet erre a problémára teszed fel? Életed végéig olyasmin keseregsz, ami rég elmúlt, nem aktuális, és egyáltalán nem rólad szólt? Vagy inkább úgy döntesz, hogy boldog leszel, és felhagysz az áldozatszereppel?

- Nem tudom. Ez sokkal nehezebb kérdés, mint gondolod. Persze jogos a felvetés, mégis, elhagyott az anyám gyerekkoromban – hajtogatja még mindig.

– Gyerekkorodban – mondom. - Negyven évvel ezelőtt!

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!