Számtalan érzés eltűnik, feltűnik, elfolyik és szétesik. Egyesek maradnak, mások eltűnnek az életünkből. Hova vész mindez? A mélybe le, fák közé, felhők fölé vagy egyszerűen elsuhannak szemünk előtt?

Játszanak az élmények előttünk, mint pattogó gyöngyök, amik kacagva elszaladnak a sivatag mélyére, hogy ott porladjanak el. Kiégtünk mi is de, a sivatagi nap fénye átölel, néha megfojt, és végül kiszárít.

Jéghegy csúcsán állva, kietlen vidékek zord mezején már nem hall senki, nem lát senki. Elaludnék, de nem tehetem. Elsüpped lábam a hóban, de nem hagyhatom, tovább kell lépnem. Hangom hangosabbnak hallatszik a farkasokénál, üvöltök, torkom szakadtából, úgy érzem, hogy gyűlölök mindent és mindenkit. Húz a mély, húz a hideg, húz a fájdalom. Elcsuklik a hangom, szemem lezárul… csak könnyeim olvasztják le rólam a jeges fájdalmat.

Egy patak szélén, ahol valaha madarak csiripeltek, már nincs semmi. Meghalt a természet. Meghalt a lelkem. Valaha még éltek bennem vágyak, valaha még voltak levelek, valaha még volt szeretet és valaha még léteztem. De mára már nem maradt semmi. A szél dobálja erőtlen testem, szorongatja, a már nem létező lelkem. Elveszett minden, nincsen háború, nincsen béke, én se vagyok. Gondolataim írják a sorokat, az ő lüktetésük táplál engem.

A bálnák sírnak, menekülnek, üldözik őket… kiút nincsen. Biztos a vész. A tenger vize már nem elég, itt nincsen nekik többé hely. Elhalnak a vizek, kiszáradnak a lelkek, jajveszékelnek az állatok. Nem hallja őket senki. Nem menti meg őket senki. Zord időket élünk… megfulladunk a szomorú levegőtől. Vajon a nap felkel még? Büntet minket. Megérdemeljük. Hiába csapkodsz a hullámok között, ők csak nevetnek rajtad. Többé nem nyújtják selymes karjukat, hogy te azokon megpihenj. A fáradtság erőt vett rajtad, csak a csendre van szükséged, egy mérhetetlen nyugalomra.

Hosszú év volt ez, tele küzdelemmel és csalódással. Nem is érezted eddig, hogy mennyire elfáradtál. Egyszer csak a tested megszólal, lábaid maguknak parancsolnak. A gondolatokat már nem te formálod, hanem ők téged, azért, hogy megmentsenek. Hagynod kell mindezt, az elméd öngyilkosságát, hogy utána újjá szülessen benned. Tél után jön a tavasz s a nyár, január után eljön a február. A már meglévő sokból nehezen lesz több, de a kevésből tud több lenni. Egy jó és erősebb több, ami visszahozza az energiát az újesztendőben. 

• búcsú elengedés lezárás

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!