Éjjel a halál kopogtat

Éjjel kopogtattak. Úgy hittem te voltál. De csak a halál volt, mert ő gyorsabban ideért. Az éjjel kopogtattak, de csak a halál volt, pedig neked, Miklós lett volna mit mondani még.

Emlékszel, ugyanígy a tél közelített. Az első hópihék már földet értek, de nem maradtak meg a foltos utakon, mind lejárták a lízingelt gépjárművek. Pedig én a havat nagyon szeretem, és sosem lízingelnék kocsit, mert az ellenkezik az elveimmel. Nem veszek hitelre szerelmet sem, tőled sem kértem soha kölcsönbe, Miklós. Pedig adtál volna, mert jószívű vagy, de nekem félig még te sem kellesz. Nagyanyám mondta: lányom, legyenek elveid. Milyen érdekesek ezek a gyerekkori megszólítások is, mennyi mindent vetít a jövőre. Akit lányomnak szólítnak, - és hogyha valójában lány - annak tiszteletet adnak. Apám mindig fiamnak hívott, és kimondta nyomatékost a teljes nevem. Ez rendre akkor történt, ha rosszfát tettem a tűzre, vagy a képzeletbeli barátomra fogtam a csínytevést. Közben mindig azon gondolkodtam, milyen is az a rosszfa, nyirkosnak és rohadtnak képzeltem el. Na, abból tényleg az Isten se tud nagy tüzet csinálni. Fogadjunk, még te sem tudnál, Miklós.

A képzeletbeli barátomról pedig nemrég kiderült, hogy sokkal inkább létezett a valóságban. Amikor hittem Istenben és az angyalokban, akkor ő mindig megjelent nekem, és kihúzott a bajból. Tudod, most is nagyon jól jönne egy ilyen elképzelt barát, ha te már nem vagy itt, ha már éjjel a halál kopogtat. De ne aggódj, mert én nem nyitok rögvest ajtót. Közöltem vele, hogy holnap jöjjön. Aztán másnap is ugyanezt fogom mondani neki, mint az öregasszony a mesében. Emlékszel arra a mesére? Díszleten terveztem hozzá látványt. Te pedig meg se nézted a rajzot, pedig örök emlékkönyvbe fűztem, és ma is ott hever a polcon egy vaskos Dosztojevszkij és ’Az igazi’ között. Tudod te, hogy az a kedvenc könyvem? Már nem az orosz, azt ki nem állom – talán az egyik régi szeretőmtől kaptam, aki nem ismert ki eléggé, csak annyit tudott, hogy imádom az irodalmat. Az emlékeim beférkőztek tehát az orosz és ’Az igazi’ közé. Az utóbbit pedig az az író írta, aki Amerikába disszidált, és mikor rájött arra, hogy a világ legvégén mindenki egyedül marad, akkor egy hamiskás reggelen a reszkető baljába revolvert vett, és egyetlen mozdulattal lelőtte magát.

De a halál az ilyet nem kultiválja. A halál csak a bátrak ajtaján mer kopogni, mert ő megadja a tiszteletet, és ha azt mondom neki, vissza holnap jöjjön, akkor azt szépen tudomást veszi, és holnap is eljön. De ő nem furfangos, ne aggódj értem Miklós. Inkább csak legyél itt mindig velem. És sose szólíts a teljes nevemen.

Szentesi Évi - Rúzs és Tükör

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!