Egy nő gondolatai első randi előtt
Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én mindig parázok az első randik előtt, és van egy rakás hülye gondolatom, csak úgy, mint a történetben szereplő elbeszélőnek, Koncz Tamarának. A női megérzések engem még nem csaptak be sohasem, de lássuk, mi történik a nővel az első randi előtt. És utána!
Mostmár tisztán látom, hogy nem kerülhetem el ezt a sztorit, el kell mennem a randira, nagyon ciki volna egy órával előtte lemondani, pedig semmi kedvem hozzá. Tiszta hülye vagyok, hogy parázok egy normális pasitól. Azt hiszem ez a bajom vele, hogy normális.
Orvos, több nyelven beszél, ja, és jóképű, sportol, sosem iszik alkoholt, családot szeretne, meg gyereket, kiskutyát, kertes házat. Mit akarok még? Itt van minden, tessék, kérted és tálcán nyújtja az élet, amit megkívántál, most meg rinyálsz, mint egy hülye p∗csa. Amúgy hajlamos vagyok azt képzelni mindenkiről, hogy nem elég jó. Előtte lecsekkolom a Facebookon, olyannal el sem megyek, aki nincs fent, mondjuk jó, nyilván egy orvos nem tesz fel magáról rengeteg képet, de azért azt valamennyire sejteni lehet, mi a valóság, és mennyi a látszat. Nála nem találtam hibát, pedig nagyon akartam. Még a barátnőknek is körbeküldtem a fotóját, hátha valamelyik le akar beszélni róla. Valójában még összehasonlítási alapom sincs, mert ritkán mondok igent vakrandira. Egyszer volt ilyen, tavaly, akkor nagyon megjártam, a csóka 10 centivel volt alacsonyabb nálam, pedig nem is volt rajtam magassarkú, és kicsi volt a keze, azt meg nagyon nem bírom.
Ugye milyen hülye vagyok, hogy egyből mindent kitalálok? Próbálom lebeszélni magam, aztán meg itthon sírok, hogy nincs egy normális pasi sem, pedig ez egyáltalán nem igaz, merthogy vannak, csak nekem nem kell. Kevesen tudnak átjutni ezen a durva rostán, amit én nyomok. Jó lenne választ kapni arra, hogy valójában mitől félek. Merthogy semminél nem vágyom jobban a viszonzott szerelemre, és amikor egy apró reménysugár is felcsillan ennek reményében, gyorsan elrúgom magamtól még a gondolatot is.
Fél óra és itt van értem. Ilyen rendes, hogy értem is jön, nemcsak felkap valahol a városban. Nem nekem kell odamennem egyenesen a helyre. Rég kiment már a divatból az udvariasság. Ha virágot is hoz, lehidalok. A túlzott romantikától padlót fogok egyből, azt nem bírom, nem kell, hogy túl nyálas legyen. De nem felejtem el figyelmeztetni magam, hogy nem kell minden egyes apró részletben a kifogást keresni. Tökéletes úgysincs, tehát kvázi nem létezik az, akire én annyira vágyom: a művész, színpadi ember, fiatal, baromi jóképű, vicces, okos, határozott, kicsit sem csélcsap és nem családos. Ilyen nincs, valamelyik jelzőnél mindig bibi van. Tudom, már tapasztaltam elégszer. Szóval lássuk a dokit. Az orvosokhoz egyébként is külön vonzódás fűz.
Ha visszajöttem leírom, mi volt, de csak őszintén, nem költök hozzá semmit. Igérem!
Másfél órával később: a kaja jó volt.
Koncz Tamara
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez