Egy időrablóval az élet csupa nyugtalanságot hozó kérdőjel. Egy időrabló, ha nem figyelek, szorosan körém tekeri ragaszkodása súlyosan nehéz, láthatatlan selyemszálait, de kiderül, csak fojtó, rusnya gumikötél az, amivel magához láncol. Minél távolabbra menekülnék, annál nagyobb erővel, és fájdalommal ránt vissza magához.

Magányos, érzelmileg kiéhezett életem bármelyik időszakában elvarázsolhat angyalarcával, tehetségesen felismerik a bizonytalant, a gyengét, a kapcsolatfüggőt, a támaszkodót, a befolyásolhatót. Jól tudom, egy időrablóval csak megrekedek, a legértékesebb kincsemet, az időmet pazarolják. Velük stagnálok, ők lesznek életem menetének élő, lélegző akadályai.

Ők azok, akik meg is magyarázzák, hogy miért optimális egy helyben topogni az effajta emberi kapcsolat leült iszapjában, és még vissza is húznak, hová sietek, időnk végtelen. Végtelen? Dehogy. Az a baj, hogy ő tényleg azt gondolja, van ideje. Az időrabló az én időmből táplálkozik, elveszi belőlem amit akar, érintést, figyelmet, női energiákat, szabad akaratot, szenvedélyt, pillanatokat, perceket, órákat, időt. Aztán már éveket rabol el tőlem, a lelkesedés megfakul, s én ülök majd a csendben, üres kagylóhéj életemben, hallgatom a falióra ütemes, fülsüketítő dobolását, és figyelem hogyan peregnek le a szemek életem homokóráján. Egy időrablóval úgy alakul, hogy eleinte érzünk némi késztetést a fejlődésre. Látunk színeket, fényeket, beleképzeljük kettőnket élethelyzetekbe. Megfestjük közös életünk vásznát, kényelmes, odaadó társszerelemben élünk, úton vagyunk, változunk. Fészket rakunk, gyerekszobát rendezünk be, és felváltva csecsemőket ringatunk az éj puha sötétjében, haladunk, növekedünk, együtt fejlődünk. Látjuk magunkat különböző szerepeinkben, fantaziálunk közös életetek fontos állomásairól, mérföldköveiről. Azokról,  melyeket legszívesebben lefényképezne a szemünk, és örökre a szívünkbe zárnánk.

            

Az ilyen képekhez nem kell semmilyen eszköz, hogy előhívjuk, és az is lehet, hogy néha behomályosodik a könnyeinktől. De ez élet rendje. A közös, fontos életképeknek mindig ez funkciójuk, hogy hatással legyenek ránk, amíg élünk. Egy energiarablóval azonban nincs fejlődés, haladás, úton levés. Sokszor megálmodtam a gyermekeink arcvonásait, és biztos vagyok benne, hogy pontosan így néztek volna ki, ha egyszer, egyetlen egyszer esélyt adok nekik megszületni. Három alkalommal szorítják a lábaim kengyelbe fertőtlenítőszer szagú, gumikesztyűs kezek, három alkalommal lett esztelen, semmitmondó és tökéletes értelmetlen, időrabló érvekkel megmagyarázva, hogy miért vegyem el tőlük az élethez való jogot. Mindannyiszor hallgatok rá, az ostoba, létbiztonságnak behódolt, egyszerűvé lett lényem elfogadta az ő érveit. Hová rejtettem el, mivé sorvasztottam a bennem élő anyai ösztönt? Miféle természetellenes erőnek engedelmeskedtem? És egyáltalán, ő hogyan vette a bátorságot, hogy ebben a kérdésben önkényesen döntést hozzon, illetve abszurd, képtelen, és életellenes válaszút elé állítson engem?

• időrabló megrekedés párkapcsolat stagnálás

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!